TALÁLATOK: 78441 - 78460 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Újraindult a forgalom a Duna szlovákiai szakaszán
KözéletKülföldBelföldKözlekedés
Csütörtökön 10 órától újraindult a forgalom a Duna szlovákiai szakaszán, adta hírül a TASR állami hírügynökség a Vízgazdálkodási Vállalat információira hivatkozva csütörtökön.

Tekergő tinik mint eltűntek
KözéletHelyi hírekBelföldCímlap
Vannak intézeti gyerekek, akik már rutinos „eltűnők”, mások családi problémák miatt, vagy kalandvágyból lépnek le otthonról, de felnőttekkel is előfordul, hogy bejelentés nélkül elmennek. A felderítésük komoly feladat a rendőröknek. Szerencsére az eltűntek döntő többsége néhány nap után…

Ötven forintot fizetne osztalékként a Magyar Telekom
GazdaságBelföld
A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 50 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek a 2011. évi eredmény után.

Kocsonyafesztivál: megkezdődött a forgalomterelés a Centrumnál
VárosinfóHelyi hírekCímlapFesztiválozóKözlekedés
Lezárták délelőtt 11 órakor a Kocsonyafesztivál előkészületei és programjai miatt a Corvin és Szentpáli utcát teljes hosszában. Február 23-a és 27-én hajnali 2 óra az érintett szakaszról az MVK Zrt. egyébként itt közlekedő menetrendszerinti járatait is elterelik.

MSZP-indítvány: aggályosak az aláírások?
KözéletCímlap
A képviselő-testület ülésén a Fidesz-KDNP frakció tanácskozási szünetet kért, mivel Csiszár Miklós jegyző tájékoztatása szerint az írásszakértő úgy nyilatkozott, megkérdőjelezhető egy, az MSZP-frakció által benyújtott, sürgősségi indítványon szereplő aláírások hitelessége. Az ügyben a…

Házi őrizetben Lippai
SportCímlapDVTKBűnügy
A bíróság csütörtöki döntése nyomán egy hónapig házi őrizetbe helyezik Lippai Ákost, a DVTK szerdán előállított csapatkapitányát – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék Sajtó-és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya. Az ügyészség fellebbez.

Önálló település lehet Gyulafirátót
KözéletBelföld
Módosította a veszprémi közgyűlés az önkormányzat szervezeti- és működési szabályzatát (szmsz), így lehetővé vált, hogy Gyulafirátót megkezdje az elszakadását a megyeszékhelytől.

Helyreállt a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren
KözéletBelföld
Délelőtt 10 óra után feloszlott a köd, így helyreállt a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren, a gépek várhatóan déltől már menetrend szerint közlekednek - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Két tornával folytatódik a DVTK Kupa
SportCímlapHumor
A hétvégén két korosztálynak is megrendezik a DVTK Kupa 2012 nemzetközi teremlabdarúgó tornát: az U10-esek és az egy évvel fiatalabbak is a Generali Arénában csapnak össze.

Látogatási tilalom a Heim Pál Gyermekkórházban
KözéletBelföld
Látogatási tilalom lépett életbe csütörtökön a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban a vírusos fertőzésekkel kórházban kezelt gyermekek megnövekedett száma és a társfertőzések fokozott veszélye miatt - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Hatósági ár a távhőszolgáltatásban
GazdaságKözgyűlésCímlap
A közgyűlés februári, mai ülésén a távhőszolgáltatással kapcsolatos előterjesztést is tárgyal a grémium. Törölni kell ugyanis a helyi rendeletből a távhőszolgáltatás díjképzésére, ármegállapításaira vonatkozó rendelkezéseket, mivel ezeket magasabb rendű jogszabály szabályozza.

Pénteken javíthat az MVSC
SportHelyi hírekCímlap
Nagyobb ellenállásra számítottak az MVSC női röplabda csapatának szurkolói. A vasutasok a negyeddöntőben szerdán este, Gödöllőn léptek pályára, de nem tudták megkérdőjelezni a tapasztaltabb hazai alakulat magabiztos győzelmét. A Gödöllő három játszmában diadalmaskodott.

A kommunizmus áldozataira emlékeznek szombaton
Egyéb
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Budapesten a Terror Házánál tartanak állami megemlékezést szombaton - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.

A cápák ellen a miskolci floorballosok
SportHelyi hírekCímlap
Szombaton újra a Generali Arénában lép pályára a Miskolci Szabadidőközpont FSE OB2-es csapata, hogy idén harmadszorra is begyűjtse a két bajnoki pontot a fővárosi White Sharks HC csapatával szemben.

A köd miatt nem tudnak felszállni a repülőgépek Budapesten
KözéletBelföld
A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tud fel-, illetve leszállni a Liszt Ferenc- repülőtéren, ezért néhány gép Bécsben landolt, vagy visszafordult, más járatok indulása pedig csúszik – tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója…

Tovább csökkent a lakásépítés 2011-ben
GazdaságBelföld
Az elmúlt évben 12 655 új lakás épült, ami 39 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 12 488 volt, ami 28 százalékos visszaesését jelent az előző évi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Nem az iskolai büfé hizlal
ÉletmódOktatás
Az amerikai tanintézetekből évek óta igyekeznek a sok cukrot, sót és zsiradékot tartalmazó üdítőitalokat és hamburgerféléket kitiltani, mert úgy vélték, hogy a mind több elhízott gyerek az iskolákban könnyen elérhető, egészségtelen tápanyagok miatt lesz dundi. Az iskolákban végzett nagyszabású…

Elfogadták az idei költségvetést
KözéletVárosinfóHelyi hírekKözgyűlésCímlap
Februári ülését tartotta csütörtökön a miskolci képviselő-testület. A napirendek között sok más mellett tárgyaltak az idei költségvetésről, harmadik alpolgármester megválasztásáról, a hő és szemétszállítási díjakról, a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról, a Zöld Nyíl…

Erősödött reggelre a forint
Gazdaság
Valamennyi fontosabb nemzetközi devizával szemben kissé erősödött csütörtök reggelre a forint a bankközi piacon.

A torkosságnak böjt a vége
KözéletÉletmódCímlap
Lassan lezárul a farsangi bálok és a mulatozás időszaka. A bőséget követően áttérünk tehát a böjtre, mely egészen húsvétig meghatározza étrendünket. A farsanggal együtt azonban a telet és a betegségeket is magunk mögött hagyhatjuk, legalábbis a néphagyományból ismert kiszebáb-égetéssel és…