TALÁLATOK: 80621 - 80640 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Alig fogynak a szilveszteri kellékek
VárosinfóCímlap
A szilveszter közeledtével, egyre többen keresik a boltokban az ünnep szokásos kellékeit, több fogy a virsliből és pezsgőből is. Miskolcon több utcai árus viszont arra panaszkodik, hogy túl nagy a kínálat, és – talán a válság miatt – egyelőre alig tudtak eladni a szilveszteri álarcokból és…

Év végére is maradt az ajándékokból
VárosinfóCímlap
Ajándékozással, játékos vetélkedővel és énekekkel idézték fel a nemrég véget ért karácsonyi hangulatot civil fiatalok pénteken a miskolci MSZP székházban. Közel 30 szegény sorsú gyermek örülhetett a játékokkal teli csomagoknak és a műsoroknak.

Előzetesben a gyermekotthonból megszökött fiatal
BulvárBelföldBűnügy
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Kecskeméten azt a 17 éves fiatalt, aki egy gyermekkorú társával életveszélyesen megsebesített egy nevelőt a Fővárosi Önkormányzat gyermekotthonának bócsai intézetében - közölte a rendőrség.

Clinton nyomatékosan kérte egyes törvények módosítását Orbántól
KözéletBelföldPolitika
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a karácsony előtt Orbán Viktornak küldött levelében nyomatékosan kérte, a magyar miniszterelnök fontolja meg a következményeit annak, hogy ha több, az Egyesült Államok és az Európai Bizottság által is kifogásolt sarkalatos törvény a jövő hónapban mindenfajta…

Overdose jövő vasárnap Dubajba repül
BulvárSportKülföld
Életének első repülőútján, jövő vasárnap Dubajba utazik Overdose.

Szilveszteri futó buli
SportVárosinfóCímlap
Sporttal zárul a 2011-es év. Hagyományosnak nevezhető programjával zárja az évet a Zöld Sportok Clubja. 17. alkalommal rendezik meg a Szilveszteri Futóbulit Miskolcon, a Bodótetőn át vezető úton, december 31-én.

Ötmilliárdos tulajdonosi kölcsönt kap a Malév
KözéletBelföld
Újabb, ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév a kormány december 29-i határozata szerint.

Stagnál a forint
Gazdaság
Stagnált a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest pénteken kora délelőtt összevetve a csütörtök délutáni árfolyamokkal, de a csütörtök esti és péntek reggeli árfolyamokhoz képest gyengült a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.

Újévköszöntés a Szent István téren
VárosinfóCímlapProgramajánló
Elmaradt az év utolsó napjára tervezett ökumenikus istentisztelet, a szilveszteri program változatlan volt, ma újévköszöntés a Szent István téren!

Saját részvényt vett a PannErgy
GazdaságBelföld
A PannErgy 13.600 darab saját részvényt vásárolt csütörtökön részvényenként 605.35 forintos átlagáron - közölte a geotermikus energiával foglalkozó társaság a BÉT honlapján.

Évbúcsúztató turizmus
VárosinfóCímlap
Alig – alig vannak üres szobák az általunk megkérdezett szálláshelyeken, Miskolcon az év végén. Bár a szállodák nem túl sikeres évet zárnak 2011-ben, az év végén, még a jellemzően nem a turistákra, hanem inkább üzletemberek, konferenciák fogadására szakosodott miskolci hotelek éttermei is megtelnek…

Összevonható az MNB és a PSZÁF, elfogadhatják az új egyháztörvényt
KözéletPolitika
Idei utolsó ülését tartja ma az Országgyűlés, a képviselők egyebek mellett elfogadhatják az új egyház, illetve jegybanktörvényt, továbbá átmeneti rendelkezéseket fűzhetnek a vasárnap hatályba lépő, új alaptörvényhez. Utóbbiak között szerepel az a rendelkezés is, amely lehetővé teszi a Magyar…

Tállai András lett az Év Embere
KözéletHelyi hírekBelföld
Tállai Andrást, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkárát, országgyűlési képviselőt választották meg az Év Emberének Mezőkövesden. A 2004-ben megalakított elismerő címet csütörtökön az Évértékelő ünnepség keretében vehette át az államtitkár a település polgármesterétől, Fekete Zoltántól.

A magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele
KözéletBelföldPolitika
A tervek szerint január elején megkezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tárgyalások, amelyek fontosak, de nem húsbavágóak - mondta Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök az interjúban kijelentette azt is, hogy a magyar jogalkotásba senki sem…

Betörtek egy ékszerüzletbe
BulvárBelföldBűnügy
Betörtek egy kisvárdai ékszerüzletbe, ahonnan harmincmillió forint értékű ékszert vittek el az elkövetők - közölte a rendőrség pénteken.

Az államhoz kerülnek az iskolák és a kórházak
KözéletBelföldPolitika
Állami fenntartásba, illetve tulajdonba kerülnek január 1-jével egyebek mellett a megyei oktatási és egészségügyi intézmények, köztük a kórházak és a szakrendelők.

Minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás januártól
KözéletBelföldEgészségPolitika
Januártól lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így nem lehet rágyújtani a munkahelyeken és az éttermekben sem; csak a szabad levegőn, illetve a bejárat előtt szabad dohányozni. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál…

Szerdán érkezik az év első meteorraja
BulvárKülföld
Az év első meteorraja, a Quadrantidák január 4-én, szerdán tetőznek.

Évet zárt az Acélcsapat
SportHelyi hírekCímlap
Évadzáró estet rendezett a Miskolc Steelers csütörtökön: a hagyományos est különlegessége az volt, hogy a 2011-es bajnokság nyári lezárulta után az amerikaifutball-csapat kerete gyökeresen átalakult. A zömmel ifi korúakból újjászerveződött állomány számára ez volt az első alkalom, hogy az edzéseken…

Halálos baleset az M2-esen
EgyébBelföldKözlekedés
Egy ember meghalt abban a balesetben, amelyben két autó ütközött össze az M2-es autóút sződligeti lehajtójánál. Jelenleg teljes az útzár az autóút gödi és sződligeti lehajtója között, a forgalmat Göd és Gödöllő irányába terelik el.