TALÁLATOK: 107761 - 107780 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Támadás a Békeszállón
Bulvár
Ahogy arról már portálunkon is beszámoltunk, vádat emelt a Miskolc Városi Ügyészség az ellen a 11 roma ellen, akik még tavaly márciusban a Békeszálló egyik utcájában megtámadtak egy éppen arra haladó személygépkocsit és annak három utasát.

Véget ért az első félév
VárosinfóOktatásCímlap
Pénteken ért véget az első félév az oktatási intézményekben, így ezen a héten minden tanuló megkapja a félévi értesítőt. Az általános iskola nyolcadik osztályos tanulói eközben már készülnek a felvételire, hiszen pénteken kezdetét veszi az egységes írásbeli felvételi vizsga.

Leszerel a vasút, hogy ne lopjanak
KözéletBelföld
A december közepi menetrendváltás óta 24 vasútvonalon szünetel a vasúti személyszállítás. Az idei megrendelésből kimaradt vonalakon számos berendezés vált erre az évre feleslegessé. Vagyonával igyekszik felelősen bánni a vasúttársaság, ezért ezeket az esetleges károktól akár leszerelésükkel is…

Esélyegyenlőségi program a börtönben
ÉletmódCímlap
A Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetének Szirmabesenyői Szervezeti Egysége, az Esélyegyenlőségi Iroda és az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ közös szervezésében speciális bemutatót tartottak a Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Szerdától olcsóbb a benzin
Közélet
Az év végi és januári folyamatos áremelkedés után végre csökken a benzin és a gázolaj ára szerdán a holtankoljak.hu információi szerint.

Természetjáró farsangi bál
KözéletProgramajánló
Február 13-án, szombaton a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség farsangi bált rendez a jókedvért, és a megye turistaútjainak felújításáért!

„Ne értékesítsék a Gyermekvárost”
KözéletCímlapPolitika
A Gyermekváros értékesítésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót dr. Nagy Kálmán kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. A politikus szerint bizonytalan a terület leendő tulajdonosi köre, és a gyermekeknek sem használ az átköltöztetés.

Átmenetileg zárva van a Barlangfürdő
VárosinfóHolding hírek
A mai naptól átmenetileg, előreláthatólag február 5-ig zárva tart a miskolctapolcai Barlangfürdő.

Megszűnt a készültség
KözéletHelyi hírekCímlap
Térségünkben szinte mindenhol megszüntették az árvízi készültséget a szakemberek a folyók mentén.

Miskolci rangadó a nyitányon
SportCímlap
Egy picit túlzás rangadóként emlegetni a szombaton sorra kerülő találkozót, de miután miskolci együttesek játékosai néznek majd egymással farkasszemet, maradjunk a megszokott jelzőnél.

Harmincmilliót „betlizett” a pókeren
Bulvár
Egy miskolci nő több mint harminc millió forintot pókerezett el, amit cégétől vett „kölcsön”.

Hidegen-melegen kátyúznak
VárosinfóCímlapMiskolci Városgazda Nonprofit Kft.
Kétféle technológiával javítják a kátyúkat Miskolc belterületén a Városgazda Kft. szakemberei. A mellékutakat száraz, hideg-, a tömegközlekedési útvonalakat pedig meleg, újrahasznosított aszfalttal javítják ki. Ezek viszont csak ideiglenesen oldják meg a problémát, ezért a…

Díszoklevelet kaphatnak
Városinfó
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala felhívja a tanár-, tanító- és óvónőképző intézetekben végzett hallgatók figyelmét arra, hogy a felsőoktatási törvény értelmében a felsőoktatási intézmények 2010-ben is adományozhatnak arany, gyémánt, vas, illetve rubin díszoklevelet azoknak, akik…

Kultúra napja a könyvtárban
KultúraProgramajánló
A magyar kultúra napja alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban is több programot tartanak.

Újabb kihűlések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Közélet
Az elsődleges vizsgálatok szerint kihűlés miatt hárman veszítették életüket az elmúlt hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében. A téli hónapokban már hét ilyen jellegű eset történt a térségben.

Mindenki vesztett
Gazdaság
Sem az Intel gyorsjelentése, sem a JP Morgan vártnál nyereségesebb szereplése nem volt a befektetők ínyére, akik a megelőző napok kedvezőtlen amerikai foglalkoztatási és kereskedelmi adatainak tudatában „ráadtak” a jó hírre, veszteségbe tolva a vezető részvényindexeket szerte a világon.

Műemléki beszélgetések
KultúraProgramajánló
A Herman Ottó Tudományos Egyesület és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Irodája szervezésében folytatódik a Műemléki beszélgetések sorozat.

Hétvégén indul a Borosi
SportCímlap
Január 23-án megkezdődnek a XXV. Dr. Borosi László teremlabdarúgó emléktorna selejtező mérkőzései.

A városvezetés megdöbbent
KözéletCímlapPolitika
Dr. Mokrai Mihály, Miskolc alpolgármestere szerint Miskolctapolca elszakítási kísérlete után, dr. Nagy Kálmán most a Gyermekvárossal kampányol.

Május 35-én minden lehetséges!
Kultúra
Mit érdemes tudni a Csendes-óceánról? Megmutatja egy kalandos utazás egy szekrényen át Konráddal, Ringelhuth nagybácsikájával és Negro Kaballoval, a beszélő lóval. Január 20-án mutatja be az egri Gárdonyi Géza Színház Erich Kästner: Május 35 című zenés mesejátékát.