TALÁLATOK: 124121 - 124140 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Autósokat fosztogattak
KözéletHelyi hírek
Egy négyfős, autóutak mellett tevékenykedő bűnbandát fogott el a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A csapatot augusztus kilencedikén fülelték le, de a rendőrség csak most hozta nyilvánosságra az esetet. A négyfős csapat Miskolcon és környékén dolgozott. Az volt a módszerük, hogy a banda női…

Trükkös ágynemű-nepper
KözéletHelyi hírek
Merinói gyapjúnak nevezett, valójában alig néhány ezer forintot érő műszálas ágynemű garnitúrával szélhámoskodott Miskolcon egy dunaújvárosi férfi. Rendkívül egyszerű, de hatékony trükkjeinek főleg idős emberek dőltek be - közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság…

Balesetek a bobpályán
KözéletHelyi hírek
Alig néhány hete nyitott, máris több baleset történt a miskolc-tapolcai bobpályán. Volt, aki agyrázkódást kapott, egy nőnek felszakadt az álla, egy másiknak pedig a nyaka húzódott meg. A legutóbbi baleset sérültjei feljelentést tettek a rendőrségen, az ügyben nyomozás indult. A bobpálya üzemeltetői…

Jól vizsgázott a monitoring-rendszer
Városinfó
A MIVÍZ Kft. tájékoztatása szerint a mai napon, illetve az elkövetkezendő néhány napban Miskolc város egész területén számítani lehet nyomáscsökkenésekre, a vízszolgáltatásban szakaszos elégtelenségekre.

Ellenőrzik a benzint
KözéletHelyi hírek
Szúrópróbaszerűen ellenőrzik a vámosok a héten a teherautók, mezőgazdasági és munkagépek üzemanyagát B.-A.-Z. megyében. Ha valahol gyanús mintára bukkannak, akár több százezer forint is lehet a büntetés.Egyre kevesebb illegálisan behozott ásványi olajra bukkannak a vámosok teherautók, mezőgazdasági…

Kiállítás a fotográfia napján
Kultúra
Kaleidoszkóp címmel nyílt kiállítás a Miskolci Fotóklub képeiből az Ifjúsági és Szabadidőházban. A tárlatot a magyar fotográfia napja alkalmából állították össze. Fél évszázada alakult a Miskolci Fotóklub, amelynek most is mintegy 30 tagja van. Az igényes képeket készítő amatőr fotósok száma pedig…

Régi ezres még egy hónapig
KözéletBelföld
Már csak a hónap végéig lehet fizetni a régi, fémcsík nélküli 1000 forintos bankjegyekkel. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 31-én vonja be a 2006 előtt kibocsátott ezerforintosokat. A régi ezresek kivonása a tervek szerint halad, ma már alig lehet ilyennel találkozni a fizetések során. A Magyar…

Iskolabezárások országszerte
KözéletBelföld
Több mint félezer közoktatási intézmény szűnik meg szeptembertől az országban. Sajtóinformációk szerint 423 intézmény bezár, további 104 pedig ugyan tovább működik, de nem közoktatási intézményként. Összesen 22 iskola, illetve óvoda zár be jogutód nélkül, a többi nagy részét összevonják egy nagyobb…

Félpénzes üdülések
KözéletBelföld
A féláras vendéglői étkezést jelentő Torkos Csütörtök tavalyi, elsöprő sikert aratott debütálása óta több akciós programot hívtak életre a hazai turizmusban. Kiderült ugyanis, hogy jelentős, akár 50 százalékos engedmény esetén igazi tömegeket lehet megmozgatni. A Torkos Csütörtök mellett jó példa…

A fekete üröm is támad
KözéletBelföld
Térségünkben az allergiás betegek újabb ellenféllel néznek szembe, ugyanis a fekete üröm is elkezdte szórni pollenjeit. Miután országos szinten ötmillió hektáron terem allergén növény, ezért Miskolcon és környékén is kell védekezni az októberig aktív növény miatt. Legtöbb gondot az allergiás…

Kevesebb időt töltünk kórházban
KözéletHelyi hírek
Nem távoznak a betegek az indokoltnál hamarabb a kórházakból a napidíj miatt, bár Miskolcon is csökkent az az idő, amit a páciensek az egészségügyi intézményekben töltenek. Az általunk megkérdezett orvosok szerint, bár a statisztikák alapján biztosan lehet összefüggést találni a napidíj bevezetése…

Útfelújítások, torlódások
KözéletHelyi hírek
Torlódás várható szerdától több miskolci útszakaszon. Augusztus 15-től a Mendikás dűlőn és Dankó Pista utcában a közműaknákat emelik szintbe, ezért szakaszos útlezárások lesznek, a forgalmat jelzőőrök irányítják majd. Sávonként zárják majd le az utat szerdán és csütörtökön a Csabai kapu, az Ifjúság…

Bajban az állatmenhely
KözéletHelyi hírek
Egyre rosszabb állapotban van a Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelye. A 2005 májusában megcsúszott föld megrongálta a kutyák kenneleit, használhatatlanná tette a kutat és a vezetékes gázt. Az alapítvány most arra vár, hogy az engedélyeztetések után elkezdődhessenek a munkálatok, hogy még a…

Olcsóbb lesz a benzin
KözéletBelföld
Bruttó 5 forinttal csökkenti a MOL a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolaj viszont nem lesz olcsóbb. Legutóbb július végén változott a benzin ára, akkor szintén 5 forintos volt a csökkentés. A benzin átlagára most 290 forint alatt lesz, de a kutaknál 10-15 forintos…

Megérkezett a START PLUSSZ és az EXTRA
KözéletBelföld
A START-program továbbfejlesztéseként 2007. július 1-jétől a fiatalok munkatapasztalatainak megszerzését segítő START program mellett, megjelentek a munkaerő piacra való visszakerülést támogató START PLUSZ és START EXTRA programok is. Lényegük, hogy a korábbiakhoz képest szélesedett a…

Konferencia PhD-hallgatóknak
KözéletHelyi hírek
Szombatig tart a PhD-hallgatók 6. nemzetközi konferenciája a Miskolci Egyetemen. A tanácskozásra 11 országból érkeztek doktorjelöltek.Több mint 400 előadó jelentkezett a Miskolci Egyetem PhD-hallgatóknak szervezett nemzetközi konferenciájára. A fokozat megszerzéséhez ugyanis nemcsak a…

Árnövekedések és csökkenések
KözéletBelföld
Csaknem 30%-kal nőtt júniusban a gabonafélét termelői ára – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ipari növények esetében csaknem 13 százalékos volt a drágulás, ezen belül az olajnövények termelői átlagára ötödével növekedett. A burgonya ára júniusban tizedével lett magasabb, az év első hat…

Bűnözésben a topon
KözéletHelyi hírek
Szekszárd és Székesfehérvár mellett Miskolc is szerepel a tavalyi hivatalos bűnügyi statisztikák élbolyában, amelyet egy gazdasági hetilap tett közzé. 2005-ben még Debrecen, Eger és Budapest számított bűnügyi tekintetben a leginkább fertőzött településnek. Miskolcon 2006-ban csaknem kétszer annyi…

Véradó-dömping
KözéletBelföld
A hétfőn közzétett adatok szerint összesen több mint 1800-an jelentek meg augusztus 10-én pénteken délután a Magyar Vöröskereszt és az egyik hipermarketlánc második közös véradó napján az ország több pontján, így Miskolcon is. A jelentkezők közül a kötelező szűrővizsgálatokat követően csaknem 1600-…

Még mindig hátrányban a nők
KözéletKülföld
Tizenöt százalékkal keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál, bár a lányok jobb eredményeket érnek el az iskolában a fiúknál, és a nők körében több az egyetemi végzettségű munkakezdő – derül ki egy uniós jelentésből. Az utóbbi évtizedben szinte alig változott a nők és a férfiak közötti…