TALÁLATOK: 15141 - 15160 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Új pályát építenek a Jégcsarnokban
MiskolcVárosinfóMiskolc
A régi több mint tízéves, és szinte teljesen tönkrement. Júliusban a kosárlabdások használják majd a még jég nélküli pályát, egy hónappal később azonban már a Macik veszik át a terepet. Nekik viszont jégre is szükségük lesz. A teljes felújítás 130 millió forintba kerül.

Móra Ferencre emlékeztek
MiskolcMiskolcKultúra
Dédunokájával emlékeztek szerdán Móra Ferencre a róla elnevezett könyvtárban. Az író kedvence az Avas volt. A gyerekek most a dédunokáját kérdezhették.

Újszülött-melegítő adomány a GYEK-ben
MiskolcEgészségügyMiskolc
Kiságy és inkubátor is egyben az a speciális melegítő rendszer, amit szerdán kapott a GYEK. A több mint egymillió forint értékű adományt a Mosolyért Közhasznú Egyesület a régió vállalkozóinak felajánlásaiból vásárolta. A nyitott inkubátor a koraszülött és újszülött osztályon a baba és a mama…

Éjféli csőtörés a villanyrendőrnél (Videó)
MiskolcMiskolc
Mint arról hírt adtunk, komoly csőtörés történt éjjel Miskolc belvárosában. A térfigyelő-kamera felvételén jól látható, ahogy a nagynyomású víz pillanatok alatt áttöri az útburkolatot, és hatalmas sodrással folytassa útját a Centrum felé. Az események percről-percre.

Hosszabbított a DVTK saját nevelésű fiatal védője
SportDVTK
Eperjesi Gábor jövőre is a Diósgyőr színeiben folytatja, miután meghosszabbította nyáron lejáró szerződését – írja a dvtk.eu.

Négy autó karambolozott Nyíregyházánál, teljes útzár
BalesetBaleset
Négy személyautó karambolozott Nyíregyháza és Nagykálló között szerdán, az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Az Európai Parlament eljárás kér Magyarországgal szemben
PolitikaPolitikaVilág
A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amelynek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben.

Tündérmese migránsoknak
VilágVilág
Miközben az öreg kontinens egyik fele a bevándorlás megfékezésén dolgozik, civil szervezetek uniós forrásokból olyan animációs filmet készítenek, amelyek migrációra bátorítanak.

Vizes vb 2017 - Verrasztó Dávid bizonyítani szeretne hazai környezetben
SportEgyéni sport
A júliusi budapesti vizes világbajnokságon bizonyítaná be Verrasztó Dávid, hogy a tavalyi olimpiai szereplése csak egy kis „baki" volt.

Huszonnégy millió forintot sikkasztott egy abonyi ügyintéző
KriminálisBelföldKriminális
Három év alatt több mint 24 millió forintot sikkasztott el egy abonyi polgármesteri hivatali dolgozó, aki ellen vádat emeltek - közölte a Pest megyei főügyész szerdán.

Alapjogokért Központ: az isztambuli egyezmény alaptörvény-ellenes is lehet
VilágPolitikaKözéletVilág
Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint az isztambuli egyezményben foglaltak ellentétesek lehetnek a magyar alaptörvénnyel.

Emelkedett az üzemanyagok ára
GazdaságBelföldGazdaság
Emelte bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Telefonos csalók
KriminálisBelföldKriminális
A jellemzően ismeretlen számról barátságos hangon bejelentkező telefonálók valamely mobilszolgáltató, vagy nem létező szerencsejáték szervező cég nevében hívják a későbbi áldozatokat és örömmel értesítik őket, hogy nagyobb összeget nyertek. A lényeg, hogy nem kell követni az utasításaikat.

Halálos baleset Bekecsnél (Helyszíni fotókkal frissítve!)
BalesetBalesetMegye
Életét vesztette egy ember, amikor szerdán délelőtt összeütközött három személygépkocsi a 37-es főúton, a 21-es kilométernél, Bekecs közelében - tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Sokszínű, minőségi, progresszív és elérhető – ez az idei háromnapos Borsodi Fonó
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő
- Szeretnénk, ha Miskolcon mindenki számára elérhető lenne a sokszínű, minőségi és progresszív kultúra – mondta el Kiss János alpolgármester a Borsodi Fonó sajtótájékoztatóján szerdán, a Diósgyőri várban. A háromnapos fesztiválra idén is számtalan programmal várják a látogatókat június 3-5. között.

Több napos holttestet találtak egy Testvérvárosok úti lakásban
MiskolcMiskolc
Információink szerint több napja iszonyatos bűz terjengett az egyik panelházban a Testvérvárosok útján, ezért a lakók értesítették a rendőrséget, akik hétfőn este, a tűzoltók segítségével behatoltak a gyanús lakásba, ahol egy holttestet találtak.

Tűz ütött ki egy lakóházban Putnokon
HaváriaHaváriaMegye
Egy helyiségben pusztítanak a lángok – számolt be róla az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán délelőtt.

Csőtörés: elöntötte a víz a Villanyrendőr környékét
MiskolcVárosinfóMiskolc
Csőtörés történ szerdán hajnalban, öt óra körül Miskolc belvárosában, a Villanyrendőrnél. A kiömlő víz miatt a villamospálya teljes szakaszán villamospótló autóbuszok közlekedtek. A villamos-közlekedés szakaszosan állt helyre, reggel fél nyolctól már a teljes pályán közlekedni tudtak a villamosok.

A magyar gazdaság egyedül teljesít kiválóan
GazdaságGazdaság
A magyar gazdaság a saját erejéből teljesített kiválóan az első negyedévben - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kedd este az M1 aktuális csatorna műsorában.
