Ugrás a tartalomra

Aperitifet adtak a szimfonikusok

Létrehozva
A Miskolci Szimfonikus Zenekar hagyományosan idén is megtartotta Aperitif című koncertjét, ami csakúgy, mint az ételek előtti étvágycsináló ital, kedvet „csinál” az együttes évadjának programjához.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Nagy közönség lett a miskolci járókelőkből, megtelt a tér a város szívében, a Szinva teraszon. Ezt a helyszínt választotta ugyanis idén is az évad első hangversenyére a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

A miskolciak szeretik, sőt már várják ezt a zenei élményt, így évről évre többen gyűlnek össze. A koncert célja, hogy az együttes bemutassa sokszínűségét, s felhívja a figyelmet a klasszikus zene létjogosultságára a város központjában.

Idén Dubóczky Gergely vezényelt, aki a Virtuózok egyik ötletgazdája volt, együtt dolgozott együtt dolgozott Kocsis Zoltánnal, Fischer Ivánnal és Ádámmal, valamint harminchat éves korában lett a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Fiatal kora ellenére a miskolci közönség is megismerhette tapasztaltságát.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mi-Shop építkezés
Jól halad a Mi-Shop építése
Miskolc
Az épület szerkezetkész. Jelenleg az előtető fedését és a belső terek kialakítását végzik.
A forróság a volán mögött sem játék
Miskolc
A melegben romlik a koncentráció, csökkennek a reflexek, nő a feszültség – ezek pedig komoly kockázatot jelentenek az utakon.
Képgaléria
Erdei iskolai tábor
Egy generációhoz hozta közelebb a természetet az Erdőjáró Napközi
MiskolcKörnyezet
Idén tartja húszéves jubileumát az Északerdő Zrt. Erdészeti Erdei Iskolája.
Nem csak a gyerekeket, a kertet is gondozzák
Miskolc
A miskolci óvodák kertépítő versenye idén is nagy népszerűségnek örvendett.