Ugrás a tartalomra

Az Aluinvent DVTK nagy Csatája

Létrehozva
A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 19. fordulójának rangadójának az NKE-FCSM Csata fogadta az Aluinvent DVTK együttesét. Hiába nyert meg három negyedet is Cziczás László együttese, az nem volt elég a győzelemhez, amelynek a hazaiak örülhettek. A fővárosi csapat 77-73-ra nyerte meg a találkozót.
Kép
Fotó: dvtk.eu

Jól kezdődött a találkozó, ugyanis Medgyessy Dóra mindjárt az első támadás végén egy triplával köszönt be, az ellenakcióból Gustafson rögtön szépített. A következő percekben Maja Škorić, Kiss Angi és Goree is feliratkozott a pontszerzők közé, ugyanakkor a hazai együttes jól tartotta magát (7-9). Sok hiba tarkította a második negyed elejét, két percig be is fagyott az eredményjelző, a jeget Škorić törte meg egy szép hárompontossal (18-24). A záró negyed első perceiben kiszakadt a gólzsák, a különbség azonban csak minimálisan csökkent. A piros mezeseknél főleg a csapatkapitány és Morrison csipkedte magát (67-62). Chilei centerünk tarthatatlannak bizonyult ekkor, az ő újabb közelijével három pontra zárkózott a DVTK. A játékrész felénél kisebb hárompontos-show következett, sorrendben Friskoveć, Lelik és Zele volt pontos távolról (73-67). A volt diósgyőri Horváth szerezte az újabb kosarat, majd a remek napot kifogó Morrison ért el egymás után hat pontot, miközben Friskoveć is eredményes volt. Több mint száz másodperce maradt a vendégnek, hogy megfordítsák az eredményt, de az már nem változott (77-73).

NKE-FCSM Csata - Aluinvent DVTK 77-73 (18-21, 18-20, 23-12, 18-20)

Cziczás László: - Tudtuk, hogy a Csata nagyon veszélyes hazai palyán, ennek tudatában keményen kezdtünk. Sajnos a harmadik negyed elején elhamarkodtuk néhány támadásunkat, ennek köszönhetően magunkra húztuk az ellenfelet, ebben az időszakban beestek a tripláik is. A végjátékban sajnos kihagytunk három ziccert, ami egy négy pontos vereségnél fontos tényező. Az alapszakasz második helye igy is elérhető cél, az elkövetkezendő hetek ennek jegyében telnek. Gratulálok a Csatának.

Az Aluinvent DVTK legközelebb hazai pályán lép pályára. A Cegléd elleni mérkőzés február 19-én szerdán 18 óra 30 perckor kezdődik a Generali Arénában.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos
Ötszáznegyven sportolót neveztek
SportMiskolcBelföldVilág
A Miskolci Egyetem körcsarnoka adott otthont az Avas Kupa-20. Csordás József emlékversenynek.
Tesztmeccset nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek élvonalbeli női kosárlabda-csapata.
Peknyó László szerint rászolgáltak a győzelemre. Fotó: magánarchívum
Miskolci siker Debrecenben
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 2. forduló.
kézilabda
Kohlrusz vezérletével simán nyertek a piros-fehérek
SportMiskolc
Kézilabda: NB II férfi, B-csoport, 2. forduló.