Ugrás a tartalomra

Cél, befejezni a pereskedést – a Búza téri piac fejlesztése az elsődleges

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 26. csütörtök 18:37
Perek tucatjai, százmillió forintos ügyvédi díjak – leginkább így jellemezhetnénk a miskolci önkormányzat és a Búza téri piacot üzemeltető Miskolci Piac Zrt. elmúlt egy évtizedét.

Korábban – a 2010-es évek elejéig - kiegyensúlyozott volt a viszony az önkormányzat és a cég között, majd perek, viták, és a korábbi önkormányzati vezetés által generált problémás intézkedések „színesítették” ezt a kapcsolatot. Csak, hogy ezek közül egyet említsünk: jogviták oda vezettek, hogy a társasággal szemben felszámolást kezdeményezett az előző városvezetés működtette önkormányzat. A perek és eljárások máig lezáratlanok, megoldatlanok, a Zrt. a működőképtelenség határára sodródott.

Jelenleg is négy eljárás van folyamatban a felek között. Mindezek az utóbbi négy esztendő során a városi önkormányzatnak több mint 58 millió forint költséget okoztak, amellett, hogy a zrt.-nek további 63 millió forintnyit. A kettő összegeként adódó 120 millió forintot lehetett volna a piac fejlesztésére-felújítására fordítani – emlékeztet egy most készült elemzés.

Az anyagban kirajzolódik a városvezetés azon szándéka, amely a pereskedés befejezésére, a jogviták peren kívüli lezárására, az együttműködésre irányul. A cél ugyanis a társaság működőképességének helyreállítása, stabilizálása. Ennek egyik eszköze az üzemeltetési időszak (ami az eredeti szerződés szerint 2027-ig tartana) meghosszabbítása, az önkormányzat részére pedig vételi jog megállapítása lenne. Mindez alapot adhat a piac műszaki színvonalának javulásához.

Veres Pál polgármester a fentiek érdekében rendelte el fél évvel ezelőtt a korábbi városvezetéstől örökölt zavaros helyzet feltárását, és kért javaslatot arra, hogyan lehetne a közel egy évtizede fennálló vitát rendezni. A megállapításokról és megoldási javaslatokról a városi képviselő-testület csütörtöki online ülésére készült előterjesztés, amelynek lényege, hogy a városvezető felhatalmazza a Miskolc Holding Zrt.-t, hogy külső szakértő bevonásával dolgozzon-dolgoztasson ki a Miskolci Piac Zrt. működőképességének helyreállítására egy javaslatot. Erről a javaslat a későbbiekben ugyancsak a testület dönthet majd.

További hírek

Olvasnivaló