Ugrás a tartalomra

CineFest: a Rolling Stones zenésze is itt lesz

Létrehozva
Tim Ries, a Rolling Stones szaxofonosa is részt vesz a pénteken kezdődő CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

A pénteken kezdődő 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál erős versenyprogrammal és változatos szekciókkal jelentkezik szeptember 13. és 21. között.

Idén először versenyeznek egészestés kreatív dokumentumfilmek a CineDocs nevű új szekcióban. Nagy várakozás előzi meg a Pavarotti (r.: Ron Howard) és a Diego Maradona (r.: Asif Kapadia) című filmeket, csakúgy, mint a szekció három magyar filmcsemegéjét is.

A magyar HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság premierjére érkezik a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra a film egyik szereplője, a Rolling Stones legendás szaxofonosa Tim Ries.

A Csillagfény távolság szeptember 20-i bemutatóját követően a CineFest közönsége személyesen is találkozhat a világhírű zenésszel Miskolcon. A közönségtalálkozón Bársony Katalin rendező, Balázs József főszereplő és Závorszky Anna, az HBO producere is részt vesznek.

A CineDocs-ban versenyez Lerner János alkotása, a Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában és a Kossuth-díjas Almási Tamás Folyékony arany c. egészestés nagy-dokumentumfilmje is. A nézők az alkotókkal is találkozhatnak a fesztiválon.

Kép
Tim Ries

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilm versenyprogramja erős és sokszínű válogatást ad a világ filmművészetéből. A versenyprogramban látható  többek között Johanna Hogg, Szuvenír című filmje Tilda Swinton-tal és a lányával a főszerepben, valamint Robert Eggers A világítótorony c. játékfilmje, melynek főszereplői Robert Pattinson és Willem Dafoe.

A CineFest nagyjátékfilmes versenyszekciójában mutatják be Magyarországon először Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét, melyet Magyarország idén nemzetközi film kategóriában nevezett az Oscar-díjra. A filmet az alkotók is elkísérik Miskolcra.

A CineFest idei életműdíjasa az Oscar-, Golden Globe- és Arany Pálma-díjas Bille August dán rendező. A díjat szeptember 13-án, a megnyitó díszelőadáson veszi át, majd a fesztivál nyitófilmjeként A nyomorultak című alkotása kerül levetítésre. 

Szeptember 21-én kapja meg a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját George Lazenby. A díjátadót követően levetítik a Lazenby főszereplésével készült, idén ötven éves James Bond remekművet, az Őfelsége titkosszolgálatában c. filmet, melyet közönségtalálkozó követ.

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Európai Mozi Nagykövete díjait idén az Osar-díjas Vanessa Redgrave és Franco Nero kapják. Az angol-olasz színészházaspár személyesen veszi át a díjakat szeptember 19-én. Ezt követően a Django (r.: Sergio Corbuci, 1966) c. film vetítésére kerül sor, majd a Julia (r.: Fred Zinnemann, 1977) című alkotást láthatják a nézők, amely az Oscar-díjat hozta meg Vanessa Redgrave számára.

A fesztivál Kitekintő szekciójában olyan filmcsemegéket láthat a közönség Miskolcon, mint a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Élősködők, de itt debütál az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című új, egész estés filmje is.

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes versenyprogramjában idén harminckét művel találkozhatnak a nézők. A szelekció egyik sztárfilmje Guy Nattiv amerikai alkotása, a Skin. Az alkotás idén elnyerte az Oscar-díjat. A Skin Magyarországon elsőként a Cinefest programjában látható.

A CineFest idei zsűrielnöke a Locarnoi Filmfesztiválon egy Arany és két Ezüst Leopárd-díjat nyert, világhírű Denis Côté. A kanadai rendező mellett többek között Müller Péter Sziámi is helyet kapott a zsűriben.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.