Ugrás a tartalomra

Csak jövőre folytatódik a cselgáncs World Tour

Létrehozva
A tervekkel ellentétben csak jövőre folytatódik a cselgáncsozók számára az olimpiai kvalifikációban meghatározó World Tour versenysorozat.
Kép
Képünk csak illusztráció

A judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (IJF) végrehajtó bizottsága szerdán döntött úgy, hogy ebben az évben már nem folytatódnak az IJF égisze alatt zajló viadalok.

A sportág legrangosabb eseményeit tömörítő World Tour a koronavírus-járvány márciusi kirobbanása után, októberben a budapesti Grand Slammel sikeresen folytatódott, és az IJF irányítói reménykedtek benne, hogy még ebben az évben sor kerülhet egy másik eseményre, a zágrábi Grad Prix-viadalra.

„Ez egy nagyon nehéz döntés volt, különösen egy ilyen sikeres és örömteli esemény után, mint amilyen néhány hete a Grand Slam Hungary volt” – áll Marius Vizer IJF-elnök üzenetében. „Sajnos a világ legtöbb országában keményen küzdenek azért, hogy megakadályozzák a járvány továbbterjedését, és a dzsúdós család biztonsága az első. Ismét ellenállónak kell lennünk, tiszteletben kell tartanunk a kormányok erőfeszítéseit a föld lakói biztonságának megőrzése érdekében. Az IJF csapata most a katari Mesterek Tornájának a megszervezésére fog összpontosítani, reméljük, hogy Dohában 2021 januárjában képesek leszünk összehozni a nemzetközi dzsúdóközösséget, és a világ legjobb sportolói ismét az olimpiai kvalifikációért versenyeznek majd” – tette hozzá.

A cselgáncsos olimpiai kvalifikáció az európai szövetség (EJU) által szervezett Európa-bajnoksággal folytatódik, amelyre Prágában kerül sor jövő csütörtöktől szombatig.

Október 23. és 25. között hatvanegy ország négyszázkilenc versenyzője lépett tatamira a Papp László Sportarénában rendezett Grand Slamen, amely nézők nélkül, buborékban zajlott.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.