Ugrás a tartalomra

Emelik az ápolók bérét

Létrehozva
November 1-jével 20 százalékkal, 2 év múlva, 2022. január 1-jével pedig további 30 százalékkal emelik az ápolók bérét – közölte a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely felidézte: az orvosoknál már 2021. január 1-jétől jelentős béremelés lesz, a bértábla alapján 125 százalékos növekedés jön. Egy három éve dolgozó rezidensnek is 613 ezer forint bruttó jövedelme, egy 40 éve dolgozó orvosnak 1,7 millió forintos bére lesz. Ez 2022-ben 788 ezer, illetve 2,1 millió forintra emelkedik, míg az emelés végén 875 ezer, illetve 2,4 millió forint lesz a kereset – erősítette meg a miniszter.

A kormány az ápolói béremelést is kiemelten kezeli, ezért az ápolók bére 20 százalékkal nő novembertől, 2022-től pedig további 30 százalékkal.

Gulyás Gergely azt mondta, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja a hálapénz kivezetését és az orvoselvándorlást megállító bértáblát is. Hozzátette, a törvény valóban korlátozza a magánpraxis lehetőségét, de nem szeretnék mindenáron tiltani.

A kormányszóvivői tájékoztatóról írt hosszabb tudósítást az Indexen olvashatja.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.