Ugrás a tartalomra

Fejlődő pályára állítaná a MiProduktot

Létrehozva
Boros Attila, a cég ügyvezetője a Miskolc Televízió közéleti magazinműsorában a vállalattal kapcsolatos céljairól is beszélt a közelmúltban.
Kép
Átlagosan napi nyolcszáz-ezer maszkot készítenek. Fotó: Juhász Ákos

Növelni a megrendelések számát és bővíteni a létszámot – ez a két legfontosabb célja Boros Attilának, a MiProdukt Kft. ügyvezető igazgatójának, aki idén márciustól irányítja a Miskolc Holding tagvállalataként működő céget.

A MiProduktot még 1995-ben hozta létre az önkormányzat, akkor még SzocioProdukt néven, jelenlegi nevén 2013 óta működik. A vállalatnál négy divízióban – nyomda, varroda, szolgáltatás (takarítás) és összeszerelés – mintegy 183-an dolgoznak, a létszámnak körülbelül hetven százaléka megváltozott munkaképességű munkavállaló. Boros Attila azt mondta, a koronavírus-világjárvány a céget is kihívások elé állította, ennek ellenére több területen is előrelépés történt.

- Az első hullámban tapasztalt leállás miatt akkor a megrendeléseink is csökkentek, munka viszont ekkor is volt: a varrodánkban például több mint tízezer maszkot készítettünk el az önkormányzati cégek és intézmények számára. Ezt a tevékenységet jelenleg is végezzük, átlagosan napi nyolcszáz-ezer maszk készül el nálunk. Ezen túl nyártól nőtt a megrendelések száma a takarítás, valamint az összeszerelési üzletágban is, ennek köszönhetően tudtuk a létszámot is bővíteni. Jelenleg negyvenöt fővel dolgoznak többen a MiProduktnál, mint az elmúlt időszakban, és ennek a számnak a döntő többsége megváltozott munkaképességű – sorolta.

Hozzátette, a vállalat a járvány kezdete óta mindent megtesz a dolgozók egészségének védelme érdekében: maszkot, és kézfertőtlenítési lehetőséget is biztosít, valamint folyamatos a munkavállalók testhőmérsékletének mérése is. „Mondhatni, ez ma minden cégnél elsődleges szempont, mi viszont duplán figyelünk erre is, óvjuk dolgozóinkat, hiszen a nagyobb részüknek az egészségi állapota törékeny" – tette hozzá.

A MiProdukt első embere nagy eredménynek tartja, hogy nem csak a munkahelyeket tudták megvédeni, majd bővíteni, de több, a munkakörülmények javítását célzó beruházás is történt.

- Korszerű és energiatakarékos világítási rendszert építettünk ki a varrodában, illetve folyamatban van a székhelyünkön a tető felújítása. Mindkét munkálat évek óta váratott magára – tette hozzá.

Boros Attila azt tervezi, a következő időszakban tovább-bővíti a MiProdukt megrendeléseinek számát mindegyik divízióban, ennek köszönhetően még több megváltozott munkaképességű embernek biztosítana munkát.

Ez is érdekelhet

Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.
Rúsz Márton
Rúsz kilenc napos ciprusi kalandja
MiskolcSport
Újabb nemzetközi küldéseket kapott a FIFA-jelvényes miskolci labdarúgó játékvezető.