Ugrás a tartalomra

A fővárosban és Miskolcon is kereskedett kábítószerrel

Létrehozva
A 26 éves férfit a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.
Kép
Fotó: police.hu

A napokban nyomozók tartottak házkutatást a budapesti férfi lakóhelyén, aki a megalapozott gyanú szerint a főváros mellett Miskolcon is több alkalommal adott el kábítószert idén – tájékoztatott a police.hu. Azt írták, hogy az értékesítésben, illetve a továbbadásban egy 23 éves és egy 28 éves miskolci lakos is közreműködött.

A nyomozás adatai szerint a 26 éves budapesti férfi júliusban telekocsival küldött Budapestről legalább 5 gramm kokaint Miskolcra, a vételárat a 28 éves miskolci férfi banki átutalással fizette ki. Az akkor történt rendőri intézkedésnek köszönhetően azonban a nyomozók a kábítószert lefoglalták, és mindkét miskolci férfit kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás szálai a budapesti fiatalemberig vezettek, aki a gyanú szerint több alkalommal személyesen is értékesítette a kábítószert, hol Budapesten, hol Miskolcon. A férfi budapesti lakásán tartott házkutatás alkalmával egy szennyezett marihuana-őrlőt és a használatában lévő mobiltelefont foglaltak le a rendőrök. Utóbbi átvizsgálása során megállapították, hogy a gyanúsított több olyan internetes alkalmazást is használt, amelyen keresztül titkosított üzeneteket lehet küldeni és általánosságban a bűnözői körök használják, illetve amelyeken a beállítások lehetővé teszik az üzenetek bizonyos időn belüli önmegsemmisítését.

A férfival szemben kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatását követően a nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság november 26-án elrendelt. Információink szerint ő az az újpesti jégkorongozó, akit Miskolcon helyeztek előzetesbe.

Kép

Ez is érdekelhet

Bagolyvár
Diósgyőrben garázdálkodott, ismeri?
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Lövöldözés volt New Yorkban a bajnoki győzelmet ünneplő tömegben
BűnügySportVilág
Többeket letartóztattak New York belvárosában, ahol lövöldözés volt a New York Knicks férfi kosárlabdacsapatának NBA-győzelmét ünneplő tömegben szombaton éjszaka.
Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.