Ugrás a tartalomra

Idén is elismerték a közfoglalkoztatókat

Létrehozva
Idén is elismerésben részesítette a közfoglalkoztatási programok megvalósítása során kiemelkedő szakmai munkát végzett közfoglalkoztatókat a Belügyminisztérium. A díjakat – a járványhelyzetre való tekintettel szűk körben, a vonatkozó előírásokat betartva – november 12-én adta át Alakszai Zoltán kormánymegbízott és Vanczák Zoltán rendőr ezredes, a Belügyminisztérium szakmai főtanácsadója.
Kép
Képünk csak illusztráció egy korábbi közfoglalkoztatási kiállításról

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében négyen, Gelej Község Önkormányzata, Perkupa Község Önkormányzata, Szemere Község Önkormányzata, valamint a Putnoki Városgondnokság részesült díjazásban és egyenként 10 millió forintos közfoglalkoztatási támogatásban. Elismerésben azok a közfoglalkoztatók részesülhetnek, amelyek a közfoglalkoztatás keretében 2011 óta kialakított termelési tevékenységet egymásra építve valósítják meg, van jövőképük, valamint a létrehozott termelő kapacitás működése elősegíti a településen élő hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását.

A települések a díjjal együtt megítélt támogatást a „START PLUSZ 2020” program keretében használhatják fel a meglévő termelőkapacitás továbbfejlesztésére, eszközök, alapanyagok beszerzésére, piackutatásra, valamint marketingre.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A közös búcsúzás halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.
A 83. percben még két góllal vezettek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport, 11. forduló.
Esélyeshez méltó játékkal nyertek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 8. forduló.