Ugrás a tartalomra

Közös felelősség, közös feladat

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc polgármesterének üzenete.
Kép
Veres Pál, Miskolc polgármestere (Fotó: Juhász Ákos)

Tisztelt Miskolciak!


A rendkívüli helyzet rendkívüli helytállást, fegyelmezettséget és óvatosságot vár el mindannyiunktól.
Ahogy azt Önök is tudják, az elmúlt napokban Magyarországon is folyamatosan nő a fertőzöttek száma, sőt már halálos áldozatok is vannak. Arra kell készülnünk, hogy lesznek újabb megbetegedések, és akár újabb halálesetek is. Teljesen megállítani egyelőre nem lehet a vírus terjedését, lassítani viszont jó eséllyel lehet és kell is.


Ez mindannyiunk közös felelőssége és közös feladata.


Ezért azt kérem Önöktől, figyeljünk oda magunkra és másokra is. Kézmosás, kellő távolság tartása egymástól, és otthonmaradás – ha van rá lehetőség.
Ne nevessük ki azt, aki szájmaszkban száll buszra, kesztyűt húz a bevásárláshoz, szokatlanul gyakran most kezet, és ha nem muszáj, nem megy el otthonról. Ne nevessük ki, mert felelősségteljesen cselekszik. Lehet, hogy nemcsak magát, hanem barátait, szeretteit, gyermekeit vagy szüleit félti.
Bármennyire is félünk most, ne higgyünk a rémhíreknek, a pletykáknak, hiszen mindenkinek, így a hatóságoknak és az egészségügyi intézményeknek is az az érdeke, hogy ne eltitkolják a vírussal kapcsolatos eseményeket, hanem a megfelelő tájékoztatással és a szükséges óvintézkedéseket megtéve igyekezzenek lelassítani a vírus terjedését.


Rendkívüli időket élünk, amikor mindennél fontosabb lett, hogy figyeljünk egymásra, hogy törődjünk egymással. Olyan napokat élünk, amikor felértékelődik a szabálykövetés és az együttműködés. Pánikra nincs ok, de óvatosságra igen.
Miskolc város vezetése a legfontosabb feladatnak tartja a megelőzést, ezért a kormány védelmi rendelkezéseit továbbra is felelősségteljesen, szigorúan és következetesen végrehajtja.
Mindent megteszünk azért, hogy megpróbáljuk mérsékelni a miskolciakra leselkedő veszélyt, de az intézkedések csak akkor lehetnek sikeresek, ha mi, miskolciak, férjek és feleségek, apák és fiúk, anyák, gyermekek, nagypapák és nagymamák, azaz mindannyian vigyázunk magunkra és egymásra.


Mindent megteszünk azért, hogy a segítségre szorulóknak segítsünk, gondoskodjunk azokról, akikről nincs aki gondoskodjon, de ebben is szükség van a közösségek összefogására, a jó szívre és a segítőkészségre.
Köszönetet szeretnék mondani minden miskolci nevében azoknak, akik az első vonalban dolgoznak: orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, a közrend fenntartóinak, a szociális ellátórendszer dolgozóinak, de azoknak is, akik ezekben a rendkívüli időkben is dolgoznak a munkahelyeken, a boltokban, vagy bárhol, ahol csak személyes jelenléttel látható el a feladat. Köszönetet szeretnék mondani azoknak az önkénteseknek, akik önszántukból segítenek a segítségre szorulóknak. Ők a város büszkeségei.
Rendkívüli időket élünk, mindannyiunkra szükség van.


Szükség van minden egyes miskolci együttműködésére, odafigyelésére, és ha kell, a hétköznapok megszokott kényelméről való lemondásokra is.
Ezt kérjük Önöktől, mert csak együtt, Önökkel közösen győzhetjük le végül a vírust.


Erőt, kitartást, jó egészséget Miskolc!


Veres Pál
polgármester

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.