Ugrás a tartalomra

Kuvaszt népszerűsítő kiadvány jelent meg

Létrehozva
Nemzeti kincsünk a kuvasz címmel jelent meg könyv a hungarikum bizottság támogatásával; ebből az alkalomból beszélt a magyar kutyafajták népszerűsítésének támogatásáról a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hétfőn sajtótájékoztatón.
Kép
Fotó: Kovács Tamás\MTI

V. Németh Zsolt leszögezte, hogy az agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését: több tízmillió forintos forrást biztosítanak például DNS-alapú vizsgálatokra és a népszerűsítő programokra is. Hozzátette, hogy a hungarikum bizottság pályázata lehetőséget ad akár könyvkiadásra is, erre volt példa a kuvaszt népszerűsítő kiadvány támogatása. Úgy fogalmazott, hogy a kuvasz "jellemvonásai alapján alkalmas arra, hogy a 21. században is az ember társa maradjon", ennek érdekében például január 1-től már a törzskönyvezésének költségeit is megtéríti az agrártárca.

A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés 2003-ban a magyar kutyafajtákat nemzeti kinccsé nyilvánította, majd 2017-ben a hungarikum bizottság mind a kilenc magyar kutyafajtát, közte a magyar kuvaszt is hungarikummá minősítette.

Kép

V. Németh Zsolt megerősítette, hogy támogatnák a hasonló kedvezményeket más kutyafajtáknál is, és azt is megjegyezte, hogy az agrártárca hamarosan kiírja az idei hungarikum-pályázatot, amelynek egyik célterülete a népszerűsítő kiadványok.

Kép

Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke ismertette, hogy tavaly csaknem 300 kuvaszt törzskönyveztek, szemben az elmúlt húsz évvel, amikor évente körülbelül 200 körüli egyed született.

Ez is érdekelhet

Stand-up előadást és ingyenes filmvetítést tartanak a Szinva teraszon
KultúraMiskolc
Miskolc lesz a Paramount nyári mozi turnéjának második állomása július 8-án .
felejdthetetlen koncertélmény a jótékonyság jegyében
„Könnyek a vízben” - jótékonysági koncert Székelyföldért a Puskás Szoborparkban
KultúraVilág
A székelyföldi árvizek károsultjaiért tartott koncerten az Edda Művek is zenélni fog.
Egy húsbavágó kötet: Zsidók egy arab országban
KultúraMiskolc
A szerző az MCC eseményén beszélt a mai izraeli-iráni háborúról, amely szerinte újabb zsidóellenességhez, illetve egy nagyobb migrációshullám elindításához is vezethet.
A miskolci színész, akire vadásznak a díjak
KultúraMiskolc
A nagybányán tartott nemzetközi színházi fesztiválon Harsányi Attila átvette az Atelier Kiválósági Díjat, amit most első ízben adtak oda magyarországi színésznek.