Ugrás a tartalomra

Megújult az egri országút több szakasza

Létrehozva
A leglátványosabb munkálatok Hollóstető és a megyehatár között történtek. 
Kép

Több részletben újul meg az Eger-Hollóstető-Miskolc összekötőút (közismertebb nevén az egri országút) több, jelentősen leromlott szakasza. A munkálatok április elején kezdődtek és még jelenleg is zajlanak.  Az útszakaszt kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, a munkák egy részét a Magyar Falu program keretében tudják elvégezni, a másik részét pedig a társaság saját erőből, az üzemeltetéshez és fenntartáshoz biztosított éves költségvetéséből finanszírozza. 

Pécsi Norbert Sándor kiemelte, a felújítás elvégzése már igen időszerű volt. - Az említett összekötőút teljes hosszából több mint huszonkilenc kilométer Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. A munkálatok megkezdése előtt ennek több mint a fele, 95000 négyzetméter rossz, illetve nem megfelelő állapotúnak minősült – mondta.

A legrosszabb szakaszokat

A jelenleg is zajló felújítás során, szükség szerinti marást követően négy és fél, illetve öt centiméter vastagságú új kopóréteget kapnak a kijelölt, legrosszabb állapotú szakaszok, majd padkaépítés és burkolatjel festés következik.  „Szakembereink a finisheres, nagygépes bedolgozással az elmúlt napokban végeztek, jelenleg padkaépítés zajlik. A munkák eredményeként mintegy 280 millió forint értékben, több mint 46800 négyzetméteren újul meg az útburkolat” – tette hozzá Pécsi Norbert Sándor.

Kép
Egy felújított szakasz - Fotó: Tajthy Ákos


A nagyfelületű javítással nem érintett részeken sem maradnak kátyúk, mint megtudtuk, ezeken a területeteken lokális burkolatjavítással, közismertebb nevén kátyúzással teszik elviselhetőbbé az közlekedést.  Mint a közút válaszában mondta: ezzel a módszerrel ezen szakaszok élettartamát is megnövelik a következő felújítási ütemig. 

-A nagyságrendeket tekintve is látható, hogy rendkívül időszerű volt már a beavatkozás, az elöregedett, rohamos mértékben leromló útburkolat nemcsak a közlekedőknek, hanem nekünk, üzemeltetőnek is komoly problémát okozott – mondta a közút szóvivője.

Mivel az egri országút a Bükki Nemzeti Park területén húzódik, a közút munkatársai a kivitelezés során fokozottan ügyeltek a természeti értékekre, a beavatkozások kizárólag a közút területére korlátozódtak. Mint megtudtuk, a munkák szükségességét egyébként korábban a nemzeti park munkatársai is jelezték.

Lillafüreden is

- Összességében elmondható, hogy a javítási munkák eredményeként egyértelmű minőségjavulás tapasztalható, mind a helyi, mind pedig az ide látogató úthasználók utazási komfortja nő, nagymértékben javítva a közlekedésbiztonságot és a minőségi közlekedést – zárta Pécsi Norbert Sándor.

Kép
Lillafüreden is dolgoztak.


Március közepén egyébként az említett összekötő út egy másik, a Hámori-tó és az úgynevezett mászószikla közötti szakasza is megújult. A munkálatok során az egy kilométeres szakasz teljesen megújult, a felújítás alatt egy éjszakára a tó előtti alagút lezárása is szükségessé vált. 

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.