Ugrás a tartalomra

Mindene a család – az alkotás nem pátosz

Petri Nóra
Utoljára módosítva
2019. május 14. kedd 11:06
Sokféle tehetséget kapott, eleinte nem is erre a pályára készült, író szeretett volna lenni. Az alkotásról sem pátosszal beszél, csak alázattal. Kiemelkedő alkotói tevékenysége és a város képzőművészetében betöltött szerepe miatt Máger Ágnes festőművészt Miskolc díszpolgárai közé választották.
Fotó: Mocsári László

Az igaz művészet nem meghökkent, hanem segít újra felébredni. Az emberi tudatot beragyogja az isteni szubsztancia. Máger Ágnes mágikus ecsetje az anyagot az anyagtalanba emeli – írta róla egykor Jókai Anna írónő. – Nem lehet hétköznapi nyelven beszélni az alkotásról magáról, mert az alkotás teremtés. A legnagyobb teremtő a Jóisten maga, de ránk is hagyott küldetést, kinek-kinek predestinációja szerint. Ezért nem szoktam „csak egyszerűen” beszélni a művészetről. Nagyon nagy adománynak tartom, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, ezért nem pátosszal, csak alázattal beszélhetek róla – hangsúlyozza Máger Ágnes. Szombathelyen született, 1971-ben került Miskolcra, azóta is itt él és rendszeresen kiállít. Munkái megtalálhatók a londoni Aquarell Múzeumban éppúgy, mint Münchenben, Svájcban, a Magyar Nemzeti Galériában és a miskolci Herman Ottó Múzeumban. 

– A 70-es években fantasztikus művészeti élet volt Miskolcon – emlékszik vissza a festőművész. Például az Országos Grafikai Biennálé is akkor született meg, amikor Miskolcra kerültünk. Kondor Béla és Pilinszky János művészete nagyon nagy hatással volt rám. Egy időben sokat illusztráltam, többek között Ady Endre és Krúdy Gyula köteteket. Amikor Krúdy-évforduló volt, ahogy olvastam a regényeit úgy rajzoltam. Nagyon élveztem ezeket a ceruzarajzokat, mert az élmény frissen került rá a papírra. Ady Endre születésének 100. évfordulóján például készítettem egy nagy Ady-sorozatot, ami itt, Miskolcon is ki volt állítva. 

– Dante: Divina commediája már fiatal koromban megihletett, 14 évesen kezdtem el olvasni, aztán 17 évesen újra kézbe vettem és sokáig végig kísérte az életemet. Az első önálló festménykiállításom is a Dante parafrázisok címet viselte. 

– Vallásosan nevelkedtem, Bibliaolvasó voltam. Felnőttként, a rendszerváltozással jöttek a szakrális feladatok. 1991- ben meghívott a szülővárosom egy kiállításra. A szombathelyi képtárba szárnyasoltárokat is vittem, többek között a Veronika-oltárt. Ez a pápalátogatással esett egyidőbe és ezt az oltárt kapta Szent János Pál pápa, így került a Vatikánba, a pápai auditóriumba. 

A művész számos alkotása látható Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Európában is. A teljesség igénye nélkül, Máger Ágnes fontosabb munkái: a Miskolc Avas-déli Isteni Ige templom kápolnaoltára, a szendrői római katolikus templom secco képei és a Szent László oltár, az ináncsi római katolikus templom secco képei mellett a svájci Eglisau római katolikus templomnak a Szent Taddeus szárnyas oltára. 

– Sok fontos dolgot hoztam a családból, például a szociális érzékenységet. Nagypapám, a húsvéti sonkát, meg a kalácsot, amit nagymamám elkészített, rendre odaadta a szegényeknek. Nekünk nem maradt, de azt mondta: „Nem baj Gizikém, te majd sütsz másikat!” Ezt a hozzáállást, ezt az értékrendet örökölte az édesanyám, én pedig ezt örököltem az édesanyámtól – mondja Máger Ágnes festőművész. 

– A hazafias érzést sem kellett külön tanítani. Nagypapa átúszta a jeges Dunát, hogy megmentse az embereit
– ezért is kapta a vitézi címet – ebből kifolyólag lett súlyos, végül halálos vesebeteg. De nagymama soha nem mondta azt, hogy apátok vagy nagyapátok áldozat volt. Hanem mindig azt mondta: „…mikor a nagyapátok szolgált”. Mert akkor természetes kötelesség volt: a férfiak elmentek harcolni a hazáért, az asszonyok pedig otthon helytálltak a családért.

Néhai férje, prof. Dr. Végvári Lajos művészettörténész. Szép párhuzam, hogy Végvári Lajos is Miskolc város díszpolgára. A kitüntető címet 2001-ben, 18 évvel ezelőtt adományozta neki a város. – Diósgyőrben házasodtunk össze Lajossal, aki egykor a professzorom volt a Képzőművészeti Főiskolán. Még nem voltam főiskolás, amikor már bejártam az előadásaira. Aztán „megkaptam férjül” – mondja nevetve. – Ő egy csoda volt, szakterületén kívül a filozófia, az irodalom, a zene és a fotóelmélet tudósa. Általa szerettem meg a zenét. Miskolc mindig fontos volt nekünk, itt kezdtük közös életünket, ide született Zsófikánk, a lányunk is.

– A lányom – Végvári Zsófia – is szakmabéli lett, elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező szakát. Volt az évad jelmeztervezője a Miskolci Nemzeti Színházban, nagy filmekben is dolgozott díszlet- és látványtervezőként. Aztán váltott, művészettörténettel foglalkozik, a doktorijára készül. Festmények eredetvizsgálatát végzi saját vállalkozásában: részben műszeres vizsgálattal, részben vegyi vizsgálatokkal ki tudja szűrni a hamisítványokat, meg tudja állapítani egy festmény korát, ötévnyi pontossággal. A munkájában sok minden ötvöződik; az édesapjától a tudományos beállítottságot örökölte,
tőlem pedig a művészetek iránti érzékenységét – mondja természetes büszkeséggel Máger Ágnes.

– Két csodálatos unokám van: Laura, aki szépen fuvolázik és Marcell, aki még óvodás, nagycsoportos. Nagyon aranyosak, minden este felhívnak és mikor elköszönnek tőlem, azt mondják: „szeretlek!” – mondja mosolyogva.

További hírek

Olvasnivaló