Ugrás a tartalomra

Miniszteri elismerést érdemelt a miskolci hajléktalangondozás – Duberné Dunaveczki Éva munkáját méltatták

Létrehozva
Miniszteri elismerő oklevelében részesítette Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Duberné Dunaveczki Évát, a Magyar Vöröskereszt miskolci Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjét. „Elismerés nélkül is ez volt és továbbra is ez lesz a hivatásom" – nyilatkozta portálunknak, mikor a miniszteri elismerésről kérdeztük.
Kép

Az elismerést a Szociális Munka Ünnepén a Parlamentben vette át a humanitárius szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének intézményvezetője az elmúlt 20 évben végzett folyamatos és odaadó munkájáért, amelyet a szociálisan rászoruló és magára maradt emberekért végez.

A minisztériumi díjra a Magyar Ápolási Egyesület terjesztette fel Duberné Dunaveczki Évát, aki 10 éve igazgatja a regionális szinten is legnagyobb férőhellyel bíró és legsokrétűbb szolgáltatást biztosító miskolci hajléktalanszállót.

„Nagyon jó érzés volt átvenni ezt a díjat. Csaknem 20 évnyi segítő munka után minden elismerés jól esik az embernek főleg azért, mert ezen a területen elég ritkán találja meg bármi ehhez hasonló elismerés a szakembereket" – nyilatkozta portálunknak Duberné Dunaveczki Éva. 

Hozzátette: ez a munkatársai érdeme is, hiszen csapatban dolgoznak.

– Igyekeztem a munkámat mindig 150 százalékon végezni, ami a jövőben is így lesz. Elismerés nélkül is ez volt és továbbra is ez lesz a hivatásom, a hajléktalanellátás. Sokkal inkább mentálisan, lelkiekben az ez az elismerést valami pluszt – emelte ki az elismerés kapcsán.

Az elismerő oklevelet Fülöp Attila adta át az Országház Felsőházi termében. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára beszédében kiemelte: „A szociális munka mindig is a közösségért tett munka lesz", mentes a zajos sikerektől, de annál hálásabb.

Az ünnepségen részt vett Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, aki beszédben hangsúlyozta: „A szociális munka akár hivatásos, akár önkéntes, az egyik legnemesebb munka a világon, valódi szolgálat", amelyhez elhivatottság és áldozatvállalás is szükséges.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.