Ugrás a tartalomra

Miskolci egyetemista lány az ötszázadik területvédelmi tartalékos megyénkben

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 25. szerda 10:34
Megkötötte szerződését az 500. önkéntes területvédelmi tartalékos katona Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Miskolci Egyetem hallgatója hosszú távon is a Magyar Honvédségen belül szeretné kamatoztatni a tudását, ezért a tartalékos szolgálat után szerződéses katonaként tervezi a karrierjét.

Tizenöt tartalékos katona írta alá szerződését a Magyar Honvédség miskolci toborzó irodáján, vállalva ezzel, hogy tanulmányaik vagy munkájuk mellett honvédelmi feladatokból is kiveszik a részüket. Köztük volt az 500. szerződő, Grasalkovits Kinga végzős egyetemi hallgató is, elköteleződésével fontos mérföldkőhöz juttatva a régiós toborzást.

Grasalkovits Kinga aláírta szerződését

A fiatal hallgató pár hónapja az egyetemi campuson működő toborzó irodába tért be először, de korábban már Honvédelmi Többtusa versenyen is találkozott katonákkal. Mint elmondta, mindig is érdekelte a fegyveres testületek munkája, és élvezettel hallgatta a régi sorkatonaságról szóló történeteket is. Kinga jelenleg végzős anyagmérnök a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán, ezért hosszú távon is lehetőségként tekint a Magyar Honvédségre. Mivel járműipari öntész szakirányú diplomája lesz, a tartalékos lét után a szerződéses katonai szolgálatvállalást mérlegeli.

Nagy Géza őrnagy gratulált az ötszázadik önkéntes tartalékosnak

„A néhány éve folyó haderőfejlesztés miatt a honvédség tárt karokkal várja a műszaki végzettségű fiatalokat is, akik változatos beosztásokban tudják nálunk hasznosítani a tudásukat. A gépek önmagukban mit sem érnek, felkészült katonák szükségesek a működtetésükhöz” – mondta Nagy Géza őrnagy, a miskolci toborzó iroda vezetője.

Országos szinten már 10 ezer fölött jár a tartalékos katonák száma, köztük szép számmal akadnak megyénkbeliek is. Három éve, az önkéntes tartalékos katonák toborzásának megindulása óta országos viszonylatban folyamatosan 4-5. hely környékén szerepel a régió, ami annak tükrében szép eredmény, hogy a régióban jelenleg nincs nagy létszámú katonai szervezet.

Országos szinten már 10 ezer fölött jár a tartalékos katonák száma

„A most szerződést kötött tartalékosokra a közeljövőben egy mozgalmas kiképzés vár. Ennek során az élet más területén is hasznosítható tudásra is szert tesznek az alapvető katonai ismeretek mellett” – árulta el Bátor Ferenc alezredes, az állomány felkészítéséről gondoskodó helyi 2. Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

További hírek

Olvasnivaló