Ugrás a tartalomra

Posztumusz Kartal–Veczán-díjat kapott Kriza Ákos

Létrehozva
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) miskolci csoportja idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a Miskolci Nemzeti Estélyt a Zenepalotában.
Kép
nemzeti estély
Fotók: Horváth Csongor

Az ünnepi rendezvényen ezúttal sem csupán az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek, hanem azokra is, akik életükkel és munkásságukkal a keresztény, nemzeti értékeket képviselték.

Menyhárt Szabolcs, a KÉSZ miskolci csoportjának elnöke köszöntőjében felidézte: az elmúlt években a szervezet megújult, a Miskolci Keresztény Szemle kiadása mellett az Ars Sacra Fesztivál helyi megszervezését is magukra vállalták, és kongresszust is rendeztek.

Kép
nemzeti estély

Hozzátette, a mostani esemény szervesen illeszkedik ebbe a megújulási folyamatba. Mint mondta, október 23. nemcsak az 1956-os eseményeket idézi fel, hanem 1989-et is, amikor ezen a napon megszületett a magyar demokratikus jogállam.

– Két hősünkre emlékezünk: gróf Esterházy Jánosra, aki a felvidéki magyarságért élt és halt, valamint dr. Kriza Ákosra, Miskolc néhai polgármesterére, akinek kilencéves városvezetői munkáját még nem tudta igazán megköszönni a helyi közösség – mutatott rá Menyhárt Szabolcs.

Az eseményen Molnár Imre nyugalmazott diplomata és történész tartott előadást gróf Esterházy János felvidéki magyar politikus és mártír életéről. Ezt követően Paweł Cebula minorita atya, Esterházy boldoggá avatási eljárásának posztulátora is szólt a megjelentekhez, kiemelve a gróf keresztény hitben gyökerező példáját.

Kép
nemzeti estély

A rendezvény csúcspontjaként átadták a Kartal–Veczán-díjat, amelyet minden évben olyan miskolci személyiségnek ítélnek oda, aki keresztény és nemzeti értékrendű munkásságával, közéleti tevékenységével példát mutat. 

A Kartal–Veczán-közéleti díjat két, Miskolchoz kötődő egyházi személyiség – Kartal Ernő minorita tartományfőnök és Veczán Pál evangélikus esperes – tiszteletére alapították 2005-ben. Az elismerést a KÉSZ és az Eszmék és Értékek Alapítvány közösen ítéli oda. A díjat 2018 után most, 2025-ben adták át újra, immár tizenötödik alkalommal.

Az ez évi díjat posztumusz dr. Kriza Ákos, Miskolc 2010 és 2019 közötti polgármestere kapta. Mint elhangzott: Kriza Ákos városvezetőként és orvosként is a közösség szolgálatát tartotta élete fő hivatásának. A laudációban hangsúlyozták: életútja és munkássága a hit, a hivatástudat és a városszeretet példája marad.

Kép
nemzeti estély

– Életműve teljes, pályája beteljesedett, élete mégis fájdalmasan korán ért véget. Személyiségéből erő, szenvedély és alkotó tenniakarás sugárzott – emelte ki méltatásában Alakszai Zoltán. A főispán szerint két tulajdonság különösen jellemezte az egykori városvezetőt: az alkotó nyughatatlanság és az eltökéltség.

– Nem tudott beletörődni abba, hogy amit ma el lehet végezni, az holnapra maradjon. Miskolc fejlődéséért élt és dolgozott, s az orvoslásról sosem mondott le igazán – húzta alá, hozzátéve: Kriza Ákos emléke nem lezárás, hanem iránytű a jövő számára.

Kép
nemzeti estély

A díjat a 2021-ben elhunyt városvezető özvegye, László Zsuzsanna vette át a díjalapító Veczán Pálnétól, Juhász Ferenctől, a KÉSZ miskolci csoportjának egyházi elnökétől, valamint Menyhárt Szabolcstól.

Az ünnepségen a városvezetést Tóth-Szántai József polgármester, Matiscsák Éva és Hollósy András alpolgármesterek képviselték.

Ez is érdekelhet

Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.