Ugrás a tartalomra

Úgy elverték a Diósgyőrt, mint még soha

Létrehozva
A DVTK HunTherm Euroliga mérkőzést játszott szerda este. A Fenerbahce vendégeként lépett pályára a DVTK HunTherm.

A női kosárlabda Euroliga C-csoportjának 4. fordulójában a török Fenerbahce Opet csapatának vendége volt a DVTK HunTherm. Az isztambuli összecsapáson sem maradtak támogatás nélkül a vendégek, a diósgyőri szurkolók ezen a mérkőzésen is képviseltették magukat.

A találkozó előtt a diósgyőri együttesnek a török bajnokkal szemben nem lehettek vérmes reményei a győzelmet illetően, azok után, hogy a Fenerbahce három hete Miskolcon is nyerni tudott, 31 pontos különbséggel.

Kép
DVTK HUNTHERM -  Fenerbahçe Opet
A DVTK HunTherm vereséget szenvedett Isztambulban. Fotó: minap archív

DVTK HunTherm: alárendelt szerepben

A találkozó elején jól tartotta magát a DVTK HunTherm, öt perc játék után csak triplányi különbséggel állt jobban (13-10) az Euroliga sorozat 2023-as, 2024-es győztese, a tavalyi harmadik helyezett. Ám az első negyed második felében akciógólt már nem sikerült elérnie a Diósgyőrnek. A jól védekező hazaiak fokozatos növelték előnyüket (17-12), a játékrész hajráját pedig alaposan megnyomták, még a dudaszó pillanatában is betaláltak (26-13).

A második menet ott folytatódott, ahol az előző véget ért, a sárga mezesek domináltak, a 16. percre meglett a csapatok között a húszas különbség (40-20). A minden tekintetben jobb török csapattal szemben egy ideig nagyjából ezt a különbséget tartani tudta a Diósgyőr, de a negyed hajrájában megint a házigazda termelt jobban (53-26).

Közte ötven

A 22. percben Alperi Onar triplájával már 30 ponttal állt jobban a Fenerbahce (58-28). A 27. percben is ennyi volt a csapatok között (74-44), de aztán megint nyílt az olló, Rebecca Allennek a játékrész utolsó minutájában szerzett leindításos kosárával újabb kerek különbséghez érkeztek a csapatok (86-46), de nem ezzel az eredménnyel zárult a negyed (88-46).

A felek közötti óriási különbség azt eredményezte, hogy a 34. percben a hazaiak Tilbe Senyürek triplájával túlhaladtak a százon (101-54), majd meglett a közte ötven (105-54) a 35. percben. A végén pedig 48 pontos török sikert mutatott az eredményjelző (113-65). 

Mindez azt jelenti, hogy a Diósgyőr történelme legsúlyosabb nemzetközi kupavereségét szenvedte el.

Összességében meglepetés nem történt, a Fenerbahce könnyedén nyert, megőrizte veretlenségét, a DVTK HunTherm pedig maradt nyeretlen. A diósgyőriek az Euroligában legközelebb november 5-én, hazai környezetben lépnek pályára, amikor a görög bajnok Olympiacos gárdáját látják vendégül.

Fenerbahce Opet (török) – DVTK HunTherm 113-65 (26-13, 27-13, 35-20, 25-19)
Isztambul, 1500 néző. V.: Mendoza (spanyol), Matuszweska (lengyel), Vujicic (montenegrói). 
Opet Fenerbahce: ALLEMAND 10, Uzun 7/3, MCBRIDE 16/6, MEESSEMAN 10, RUPERT 10. Csere: ALLEN 11/9, Onar 11/3, SENYÜREK 15/3, GUSTAFSON 14/6, Cakir 5/3, Sacalir 2, Vural 2. Vezetőedző: Miguel Mendez.
DVTK HunTherm: Aho N. 7/3, Kányási 8/6, Lelik 14, Westbeld 12/6, Grigalauskyte 6. Csere: Takács B. 4/3, Ginzo 7/3, Miklós M. 5/3, Smuda, Toman P. 2, Aho T. Vezetőedző: Völgyi Péter.

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.