Ugrás a tartalomra

Mobilmánia: Csak Miskolcon látható a Tunyogi Péter emlékműsor

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 08. kedd 09:58
Szeptember 11-én, pénteken, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában tekinthető meg a TRB és a Mobilmánia koncertje. A 2018-as, teltházas adys koncert után most egy szabadtéri rendezvényen lesz lehetőség elérni a dupla koncertet. A 2008-ban, súlyos betegségben elhunyt Tunyogi Péter (ex-P.Mobil) rockénekesre emlékeznek majd zenésztársai. Zeffer Andrással, a Mobilmánia csapatkapitányával beszélgettünk a koncertről.

-    Kezdjük a karantén résszel! Mik maradtak el a tervezett dolgaitok közül?
- Gyakorlatilag az összes koncertünk átkonvertálódott a jövő évre. Ezek így nem maradnak el, csak „átalakultak” és máskor lesznek megtartva. Körülbelül tizenöt bulink esett ki a karantén miatt. A májusban elmaradt miskolcit szeptember 11-én bepótoljuk a Gárdonyi parkban.
-    Mit csináltatok a karantén alatt? Jött egy friss dal, meg a klip.
-    Gyakorlatilag az első két hónap alatt rettenetesen jól éreztük magunkat. Tele a hűtő, tele a pocak, zabálás, tv nézés - ez olyan volt, mint a paradicsomi idill… De aztán, két hónap után, ez a bezártság kezdett nyomasztóvá válni. Ekkor én azt találtam ki, hogy harminchat napon keresztül, a nappalimból a zongorámmal – a közösségi portál lehetőségeit kihasználva- tartom a kapcsolatot a közönséggel. Énekeltem és zongoráztam egy-egy dalt, minden nap.
Közben kitaláltuk azt is, hogy csináljunk egy karantén dalt, hogy erről az időszakról is maradjon meg valami. Mindenki a saját házi stúdiójában hozzátette azt, amit gondolt. Horváth Attila hozta a szöveget, a nóta címe az lett, hogy: Holnap a roncsokból.
Komoly tervezések  is voltak a karantén alatt, a jövőt illetően. A koncertek átkonvertálása, a lehetséges újak lekötése. Valamint már az is eldőlt, hogy 2021 januárjában lesz egy nagy szimfonikus koncertünk a Mobilmániával! Száz fős zenekarral, egy negyven fős kórussal! Ezt hagyományteremtő módon szeretnék lejátszani minden év januárjában. Helyszín a Budapesti Kongresszusi Központ, és 2023. december 27-re pedig már le van foglalva a Papp László Sportaréna a következő jubileumi rendezvényre, ahol Vikidál Gyuszi 75, én 65, a Mobilmánia pedig 15 éves lesz.
-    Most készül a Bajnok-Zefi 40, ez egy dupla CD lesz, negyven dallal, mit tartalmaz majd az album?
-    Gyakorlatilag a Kékesi Bajnok Lászlóval közös munkásságunkból minden szakasz reprezentálva lesz, negyven éve vagyunk együtt Bajnokkal, ez alatt rengeteg közös dolgunk volt. Szinte mindig együtt zenéltünk, csak a zenekarok változtak körülöttünk. A jeles évfordulóhoz azt találtuk ki, hogy negyven év, negyven dal, és negyven vendég előadó szerepel majd a CD-n. Így, a magyar szakma szinte teljes élvonala vállalta, hogy feléneklik a szerzeményeinket. Azt hiszem, hogy ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattunk volna Pataky Attilától, Nagy Ferótól, Balázs Fecótól, Keresztes Ildikótól, Szolnoki Pétertől, Nyerges Attilától, Kiss Zolitól, Kálmán Gyuritól, Takáts Tomitól, Varga Mikitől, Vikidál Gyuszitól. Az énekesek mellett még neves gitárosokat is bevontunk ennek a lemeznek a munkálataiba. Így került a képbe Szijártó Zsolti,  Alapi Pisti, Csuka - Csillag Endre, Lukács Peta, valamint Závodi Janó is. A lemezen még játszik Kozma Tomi, aki nyolc évig volt velünk a Mobilmániában, ő énekelni is fog az albumon! Nagyon izgalmas album lesz, Charliet se felejtsük el! Ő már fel is énekelte a dalait, de itt lesz még Szandi és Bogdán Csaba is.
-    Volt raktárkoncertetek is augusztus végén. Erről is mondanál valamit?
-    Elsőként azt tudom mondani, hogy nagyon nagy megtisztelés ért azzal, hogy a Mobilmániát beválasztották az élő legendák sorozatba, a raktárkoncert keretén belül. Én azt gondolom, hogy mi ezért nagyon meg is dolgoztunk az elmúlt negyvenöt évben. Ugyan a Mobilmánia még csak 13 éves zenekar, de a tagság azért benne volt a magyar rock sűrűjében. Túl vagyunk a felvételeken, egyórás tv filmet készítettek velünk. Én csak azt tudom mondani, hogy tökéletesen felkészült stáb volt a helyszínen, és tökéletes körülmények között dolgozhattunk. Ez az anyag szerintem pár héten belül elérhető lesz.
-    Miskolcon két éve full házat csináltatok az Adyban, két héttel előre elfogyott az összes jegy erre a műsorra, amit most is fogtok játszani. Ez alkalommal egy új helyszínen, a Gárdonyi parkban léptek fel a TRB/Mobilmánia műsorral pénteken. Ha jól tudjuk, akkor ez a Tunyó emlékkoncert csak itt lesz idén.
-    Igen, de nem csak idén, hanem hosszú idő után először, és nem tudom, mikor lesz a következő ilyen, ez most egy különleges alkalom! A TRB zenekar, Tunyó hangjával, és a vizuális vetítésekkel egyedül csak Miskolcon lesz hallható, és látható. Gyakorlatilag dupla koncertről beszélünk, mert egy TRB és egy komplett Mobilmánia buli is lemegy, közel harminc szám! Hangsúlyozottan a TRB eredeti tagjai zenélnek az első blokkban, Závodi Janó, Kékesi Bajnok, Donászy Tibi és én – Tunyogi Péter hangjával, video vetítésével hallhatják és láthatják a nótákat az érdeklődők. Ezt követően pedig a Mobilmánia jelenlegi felállása ad koncertet.
Mi több emberrel számoltunk eredetileg erre a miskolci előadásra, de a korlátozások megmaradtak ötszáz főre, így alkalmazkodunk kellett. Azon leszünk, hogy az ötszáz ember és mi is jól érezzük magunkat. A Miskolci Kulturális Központ szervezésében egy komoly technikai háttér is biztosított lesz a létszámkorlát ellenére is. A Gárdonyi park egy legendás rock helyszín, nagy a terület, így az egészségügyi távolságtartás nem sérül. Ez egy igazi „állós” koncert lesz, a jegyvásárlásra érdemes időben gondolni!
               

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!