Ugrás a tartalomra

Nyolcezer forintot zsákmányolt - nyolc évet is kaphat

Létrehozva
Az utcán támadhatta meg a sértettet az a férfi, akinek pénteken letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság - közölte a hivatal.

A fiatalkorú gyanúsított január 6-án délelőtt egy Szikszóhoz közeli településen az utcán észrevette a sértett férfit. Megszólította, pénzt kért tőle. A sértett a pénz átadását megtagadta, ezért a gyanúsított meglökte a férfit, aki a földre esett. Ekkor a gyanúsított a sértett nadrágjának zsebéből kivett 8.000.- forintot és elfutott a helyszínről.

Egy másik alkalommal a gyanúsított bement egy családi ház udvarára, ahol a melléképületből tűzifát vitt el.  

A gyanúsítottal szemben rablás és lopás miatt indult büntetőeljárás, mely cselekmény akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértéke miatt tartani kell a fiatalkorú szökésétől, elrejtőzésétől, továbbá attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett befolyásolásával veszélyeztetné az eljárás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el. A bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. 

A végzéssel szemben a gyanúsított fellebbezett.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.