Ugrás a tartalomra

Önkéntesek jelentkezését várják

Létrehozva
Önkéntes hálózatot szervez a veszélyhelyzet idejére a miskolci önkormányzat, hogy a járványveszély miatt legveszélyeztetettebb idősek és betegek ne maradjanak ellátás nélkül.

– Mindent megteszünk azért, hogy a segítségre szorulóknak segítsünk, gondoskodjunk azokról, akikről nincs, aki gondoskodjon, de ebben is szükség van a közösségek összefogására, a jó szívre és a segítőkészségre – hangsúlyozza a városháza által kiadott közlemény.

Hangsúlyozzák: nélkülözhetetlenek az önkéntes segítők. – Miskolcon sok idős ember él, rajtuk egyrészt a MESZEGYI gondozószolgálata segít. Vannak azonban, akik nem tartoznak ebbe az ellátási körbe, nekik a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai nyújtanak segítséget ebben a nehéz időben – írják.

Ezen segítőszolgálatok folyamatos működtetése azonban komoly kihívást jelent. Ezért is indítja el a miskolci önkormányzat a Miskolciak a Miskolci Idősekért (M.A.M.I.) programot.

– Ha ön egészséges 18-55 év közötti felnőtt, és úgy érzi, szívesen csatlakozna az önkormányzat önkéntes csapatához, akkor várjuk jelentkezését – szól a felhívás.

Jelentkezéskor meg kell adnunk a telefonszámunkat, az e-mailcímünket, és azt, hogy miben tudunk segíteni.

– Ne feledjék, fiatal és egészséges emberek számára a koronavírus-fertőződés szokványos tünetekkel szokott lezajlani. Azonban az idős és a krónikus betegséggel élőket feltétlenül meg kell védenünk a vírussal való találkozástól – hangsúlyozza a közlemény.

Jelentkezni a 80/46-00-46 (14 óra után), és a mami@mior.hu e-mailcímen lehet.

Ez is érdekelhet

Időutazás a múltba
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú, múltidéző délutánra várják az érdeklődőket március 20-án a Bárczay Kúriába. Zene, történetek és személyes emlékek segítségével elevenedik meg egy letűnt kor világa.
Miskolci siker a világ élvonalában: a MiReHu a Recycling Heroes 2026 nyertesei között
Miskolc
Újabb nemzetközi sikert ért el a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság bekerült a Global Recycling Foundation által meghirdetett Recycling Heroes 2026 verseny nyertesei közé.
Forgalomlassítás várható vasárnap reggel jótékonysági emlékfutás miatt
Miskolc
Március 22-én, vasárnap jótékonysági emlékfutás lesz 9 órától várhatóan 10 óráig.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Rendezvény miatt vágányzár lesz szombat délután a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között
Miskolc
A villamospótló autóbuszok kijelzőin VP viszonylatjelzés látható, továbbá a járatok ezen viszonylatjelzéssel találhatóak meg a menetrendi keresőkben.