Ugrás a tartalomra

Országosan egyedülálló városvédelmi rendszer – átadták az Operatív Műveleti Központot

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 09. hétfő 15:58
„Miskolc biztonságosabb, egy a polgárait minden szempontból kiszolgáló magyar nagyváros lett” – hangoztatta az Operatív Műveleti Központ átadóján, hétfőn délelőtt, Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár. Az országban egyedülálló városvédelmi rendszernek köszönhetően mostantól huszonnégy tévéből álló monitorfal, és háromszor annyi rendész figyeli éjjel-nappal Miskolc utcáit.
Juhász Ákos képgalériája!

2013 áprilisához, a Miskolci Önkormányzati Rendészet megalakulásának fontosságához hasonlította Kovács László Csaba igazgató, az Operatív Műveleti Központ átadását. Nemcsak a rendészet, de Miskolc életében is mérföldkő a mai nap. – Mostantól huszonnégy tévéből álló monitorfalon, tizenhat munkaállomáson, háromszor annyi rendész figyeli a várost éjjel-nappal – hangoztatta. Mint mondta, jelenleg több mint háromszáz kamera segíti a rendészek munkáját eltűnt személyek megtalálásában, balesetek helyszínelésekor, szabálysértések észlelésében, elveszett tárgyak megtalálásában, valamint rosszullétek esetén az életmentésben is. „2020-ra pedig, a már meglévő kameraszám csaknem ezerre nő majd, a Modern Városok Programnak köszönhetően.

„Kimagasló képességű központ jött létre Miskolcon”

Az emberek életének alapfeltétele a biztonság, melynek fontos része a személy- és vagyonbiztonság – kezdte beszédét Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár. Magyarországon az elmúlt 6-8 évben alapvető változás állt be a közbiztonságot érintően – mondta. „A vidéki városok is jelentős lépéseket tettek ennek érdekében, melyben első helyen áll Miskolc. Az elmúlt évek erőfeszítései meghozták gyümölcsüket: biztonságosabb, minden szempontból a polgárait kiszolgáló magyar nagyváros lett.”

Mint mondta, a budapesti központokhoz képest is kimagasló képességű központ jött létre Miskolcon. A vidéki városok közül pedig egyértelműen a legnagyobb és legjobb az a típusú szervezettség, ami itt látható, mely egybecseng a kormányzat szándékával is, ami a polgárok biztonságát szolgálja – emelte ki.

Hozzátette: közösen egy olyan várost építhetünk, amely valóban 21. századi, ahol igazán, a polgárokat kiszolgáló közösséget hozhatnak létre. Egy jól működő Miskolc kisugárzik az egész megyére, egy jól működő megye segítségével pedig jól működő országunk lehet – zárta szavait az államtitkár.

„Ebben a városban alapérték a rend és a közbiztonság”

– Az Operatív Műveleti Központ átadásával jelentős lépést tett városunk afelé, hogy Miskolc legyen az egyik legbiztonságosabb magyar város – ezt már Alakszai Zoltán mondta. Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője arról is szólt, volt idő, mikor Miskolc elsők között szerepelt a bűnözéssel fertőzött városok listáján. – Mély társadalmi és gazdasági problémák, valamint rossz várospolitikai döntések húzódnak e mögött, amit a mostani városvezetés örökségként kapott – fogalmazott. Mint mondta, javulást hozott ezen a téren a munkahely-teremtési program, kiemelten fontos volt, hogy a rendészet megerősítésével mindenki számára egyértelművé tették, ebben a városban alapérték a rend és a közbiztonság. „Kiraktuk a fészekrakókat, felszámoltuk a nyomornegyedeket, csaknem kétszáz emberi lakhatásra alkalmatlan épületet bontottunk le a szegregátumokban, programot hirdettünk az illegális szemétlerakók felszámolására.” A rendészek számát a kezdeti alig pár tucatról százhatvanra emelték, és a legkorszerűbb technikai eszközökkel támogatták munkájukat. Ötvenhat százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma 2010-hez képest – emelte ki.

– A Modern Városok Programból 1,6 milliárd forintot költöttünk egy átfogó városvédelmi rendszer kiépítésére, amelynek főhadiszállása ez az Operatív Műveleti Központ. Az országban egyedülálló egységes városvédelmi rendszerben valósítjuk meg azt a célt, hogy Miskolc legyen az ország egyik legbiztonságosabb városa – hangsúlyozta ki Alakszai Zoltán.

A jegyző kiemelte: nem állnak meg a szűken értelmezett közbiztonság területén. „Igazi okos városként a távfelügyeleti rendszer fejlesztése, a közlekedésszervezésben betöltött szerepe, valamint a miskolciak biztonságérzetének további növelése lesz a cél.”

Alakszai Zoltán arról is szólt, az Ifjúsági Ház színháztermét tizenhárom csoport használta heti rendszerességgel. Ott tartotta foglalkozásait a Miskolci Mazsorett Együttes minden korosztálya, a Ködmön Formációs Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportjai, illetve ez a terem volt a helyszíne egyéb mozgásóráknak is. – A csoportokat már január elején tájékoztattuk az előttünk álló változásokról – mondta. A folyamatos egyeztetéseknek köszönhetően nagyrészt házon belül tudtak a foglalkozások számára helyet biztosítani. „A táncórákat a tükrös táncteremben tartják, átalakították a földszinti büféhelyiséget, ami mellé még egy öltöző is helyet kapott, így egy új terem is a rendelkezésre áll. A Miskolci Mazsorett Együttes nagyobb csoportjai az Ady Endre Művelődési Házban, valamint a Bartók Béla Művelődési Házban tartják az edzéseiket, illetve az Illés Klub is megtalálta új helyét az Ady Endre Művelődési Házban. A helyszínváltozásokat a csoportok tagjai megértették és elfogadták. Az átalakításoknak köszönhetően pedig a Balázs Győző Líceum a 2019/20-as tanévben továbbra is az Ifjúsági Ház termeit bérli a mozgásművészeti óráik részére, valamint két további termet is a rendelkezésükre bocsátottunk.”

Közbiztonsági mérföldkő

Hubay György országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Miskolc közbiztonsági fejlődésének fontos mérföldkövéhez érkeztünk. – Egy olyan műveleti központ kezdi meg a működését, amely egyedülálló az országban, mert városi rendészet máshol nem rendelkezik ilyen korszerű technikával felszerelt központtal – mondta beszédében.

„Az ország kiemelkedően jól teljesítő rendészeti állománya a miskolci.” Mára elmondható, hogy a fővárosi rendészeti igazgatóság után a második legnagyobb önkormányzati rendészet a miskolci, a jelenlegi százhatvan fős létszámával – folytatta. Ez az új központ akkor lesz teljes, ha már mind a csaknem ezer kamerát beüzemelték – tette hozzá.

A térfelügyeleti rendszert üzemeltető rendészek számára összesen tizenhat munkaállomást építettek ki, a huszonnégy tévéből álló monitorfalon látják majd az összkamera képeket a MIÖR munkatársai. Egy monitoron akár négy kamera képét is figyelhetik, de a tervek szerint egy-egy kameraképet több monitorra is ki tudnak vetíteni. Az egy-egy kiválasztott kameraképen történő eseményeket pedig ráközelítve, sőt irányítva is tudják figyelni. A rendészeti feladatok tervezése, szervezése, irányítása és koordinációja egy közös szervezettségi szintre kerül. Az egyes események alkalmával a rendőrség és az Önkormányzati Rendészet szakemberei közösen dönthetik el, hogy melyik szervezet beavatkozási, intézkedési hatáskörét érinti az esemény.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!