Ugrás a tartalomra

Szemét, patkányok, rossz közbiztonság a Tetemváron

Létrehozva
Továbbra is problémát jelent az illegális szemétlerakás a Tetemváron, de közbiztonsági és közegészségügyi problémák is bőven akadnak. A terület önkormányzati képviselője, Szopkó Tibor bejárást tartott csütörtökön a Városgazda, az önkormányzat és a rendészet munkatársaival, valamint több helyi lakossal, hogy közösen találjanak megoldást a területen uralkodó áldatlan állapotokra.

Eligazítás után indult bejárásra Szopkó Tibor a hatóság munkatársaival és a Tetemváron élő panaszosokkal. A helyszíneket lakossági bejelentés alapján választották ki. Tóth István 77 éves és gyerekkorától lakik az Alsósoron. A nyugdíjas férfi elmondta, a környék egykor szép, békés hely volt, valamikor 10-15 évvel ezelőtt azonban megváltozott minden: az üresen álló házakba olyanok költöztek be, akik az ott lakók életét folyamatosan megkeserítik.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

– Az utca végére például rendszeresen hordanak mindenféle hulladékot, hiába takarították ki, hamar megtelt újabb szeméthalmokkal a terület. Rendet kellene itt rakni – húzta alá.

Az elhagyatott portákon mindenütt óriási szeméthegyek állnak, ahol pedig illegális beköltözők laknak, ott naponta halmozódik fel a sok lom. Az egyik helyi lakos elpanaszolta: szemetelnek, a hulladékot nem a kukákba, hanem ahová éppen tudják, oda rakják le. Így aztán nem véletlen, hogy a patkányok is elszaporodtak a környéken. Egyesek macska nagyságú példányokat is láttak már.

Kép

Az ott lakók azt szeretnék, hogy a körzeti megbízott és a rendőrség munkatársai gyakrabban járőrözzenek az utcákban.

A hulladékproblémák mellett a közbiztonsággal is gondok vannak – a választások óta több száz panasz érkezett a lakosoktól a terület önkormányzati képviselőjéhez. Szopkó Tibor egyelőre feltérképezi a megoldásra váró feladatokat.

Kép

– Még a tavasz folyamán elkészítünk egy problématérképet, ami a gondok mellett megoldási javaslatokat is tartalmazni fog – ismertette.

A Tetemvár, a Rózsásdűlő és a Katowice utca mellett belvárosi részeket is felkerestek a bejárás során. Az Európa téren szintén sok gonddal szembesült az önkormányzati képviselő.

Kép

– Egyrészt nagyon rossz a csapadékvíz-elvezetése a térnek. A díszburkolat sincs túl jó állapotban van. Az ott élők arra is panaszkodnak, hogy egy fákkal, virágokkal borított zöld parkot ígértek oda, ez azonban nem valósult meg. A mélygarázsba is ömlik be a víz. Ezeknek a megoldásán el kell kezdeni dolgozni, hogy a környékbeliek elégedettek legyenek – sorolta Szopkó Tibor.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.