Ugrás a tartalomra

A színlapról lemaradtak – jegyzet

Szántó István
Utoljára módosítva
2020. január 11. szombat 17:59
Sikátorokon, fekete óriás pókok hálójában, kormos pallókon, hajladozó falépcsőkön át nyomulunk a szögletes teraszig. A nem mindennapi látványért. A panorámáért, amely nem mindenkinek adatik meg. Bejárjuk az utat, amit valamikor a tűzoltók naponta nyolcszor megmásztak. Alattunk a játékgyár forgataga. Felszüremlik a zene, az akkurátus párbeszéd, sőt egy rendezői kitörésbe is belehallgatunk. Folyik a próba. Lejtmenetben határozom el, még mélyebbre ások a teátrum kulisszái mögé.
Fotó: Kerényi László

Mesterem-kollégám, Gyarmati Béla, Aranytollas újságíró, szépíró, színigazgató a színház kincsestára. Meséli, a második világháborúig minden társulat koncessziós pályázaton nyerte el az üzemeltetést. A mindenkori városháza kedvezményekkel támogatta társulatot. Olyan repertoárt kellett szerkeszteni, hogy minél több látogatójuk legyen és a bérlő elegendő hasznot termeljen a következő esztendőre.

Meséli, a tűzoltók mindig is fontos szerepet kaptak a társulat hierarchiájában. Béla, 1980 –tol 12 évig volt a színház élén, s szerinte a lánglovagok már a próbákon és a díszletek megtervezésén át mindenkor ott vannak. A parancsnok és tisztjei színházrajongók. A bal hármas sorban ülnek.  Négyen a színpad mögött állnak. Korlátlan a befolyásuk, nélkülük egyetlen kellék se kerülhet fel csak úgy a színpadra. Egyszer mécsest szerettek volna égetni, de csak villanyégőt engedélyeztek. Mindannyiiknak évente kell tűzvédelmi vizsgát tenniük, s ezek a procedúrák korántsem szimbolikusak. Béla megemlíti, az Ember tragédiáját, amelyben a pirotechnikusok és a tűzoltók keményen megharcolnak egymással, a maguk igazáért. Szakmai alapon. Alaptörvény, hogy a színpadra semmilyen folyékony gyúlékony anyagot nem vihetnek. Persze a szigorú megmérettetés után a vizsgabizottság tagjaival mindig muszáj egy közös oltáson részt venni valamilyen folyékony anyaggal. A drukkláz parazsát a közös az emeleti büfében tüntetik el.

Nem titok mégis megesik néhány kisebb tűz, amelyet csirájában fojtanak el. Olyan viszont nem volt, mint a pesti nemzetiben ahol Bajor Gizi, háttal a nézőknek egy az utcára nézve zokogott, s a díszletek mögött álló tűzoltókat faggatta, na, fiúk milyen vagyok.

Gyarmati Béla már újságíróként felfedezi a vasfüggönyt és a színházi záport. Mire igazgató, már tudja, hol van az a csap, amelynek elfordításával több száz hektoliter víz csorog le a zuhanyrózsákon át. S megállíthatatlanul. Ez elzárhatatlan. A kötelező gyakorlatokon túl, egyszer merő tévedésből is megnyitották már. Azonnal csónakázótóvá alakult a zenekari árok.

Egyébként annak idején is minden előadáson egy orvosnak is kellett lennie. Béla korában dr. Pénzes Géza volt a teátrum örökös dokija. Ő volt az, aki minden darabban „szerepelt”. A társulat legfontosabb tagjaként megújította a jogosítványokat, az egészségügyi igazolásokat s néha színpadra lépés előtt is képes volt a hangszálgyulladás csillapítására.

Orvos és tűzoltó nélkül nem volt sosem volt színház. Nevük viszont soha egyetlen színlapon se szerepelt. Magam pótolom majd most utólag.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!