Ugrás a tartalomra

A taxisokat is segíti a város

Létrehozva
Komoly kedvezménnyel segít a város a koronavírus-járvány miatt utasszám-csökkenéssel szembesülő miskolci taxisoknak – írja közleményében a polgármesteri hivatal.

Miskolc város vezetése lehetőségeihez és jogköreihez mérten eddig is megtett mindent, és a jövőben is megtesz mindent annak érdekében, hogy segítsen átvészelni ezt a nehéz időszakot a miskolci vállalkozásoknak. Ezért Miskolc  Önkormányzata már a járvány első hullámában felére csökkentette az önkormányzati ingatlanban működő, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bérleti díját, majd a teraszt is üzemeltető vendéglátósok közterülethasználati díját csökkentette nullára.

 Kiemelték: Veres Pál polgármester most arról döntött, hogy a pandémia okozta nehézségekre tekintettel elengedik a városban dolgozó taxisok által fizetendő drosztdíjat is. 
Akárcsak a vendéglátósoknak nyújtott legújabb kedvezmény, ez a könnyítés is visszamenőlegesen érvényes,  január 1-től egészen december 31-ig. Azoknak a taxisoknak, akik már befizették a drosztdíjat, az önkormányzat visszatéríti a teljes befizetett összeget - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.