Ugrás a tartalomra

Tudományos és Technológiai Park címet kapott a Miskolc Déli Ipari Park

Létrehozva
Halmai Gyula, a Miskolc Holding Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási igazgatója szerint ez nagy lendületet adhat a miskolci vállalkozások számára is, és elősegítheti, hogy további magas hozzáadott értékű cégeket tudjon Miskolc erre a területre vonzani.
Kép

A Miskolc Holding Zrt. szakmai előkészítő munkájának eredményeként két zöldmezős ipari park is létrejött Miskolcon. A város északi részén található Miskolci Ipari Park 2006-ban, míg a város déli részén elhelyezkedő Miskolc-Déli Ipari Park 2009-ben kapta meg az „Ipari Park” címet.

Információs társadalmunkban a tudás a gazdasági fejlődés mozgatórugójává, valamint a versenyképesség meghatározó elemévé vált. Szükségessé vált a tudományos eredményeket hasznosító vállalkozások fejlődéséhez egy olyan új modell létrehozása, amely más országokban kiválóan működik. Így került középpontba a Tudományos és Technológiai Park (TTP), amely kiugrási lehetőséget képes biztosítani a vállalatok számára.

„Az év befektetőbarát ipari parkja” minősítést viselő Miskolc Déli Ipari Park (MIDIP) részére az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Tudományos és Technológiai Park” (TTP) címet ítélt meg a napokban, valamint a jelenlegi 95 hektáros terület 247 hektárra bővült.

Az elnevezéshez hasonlóan a Tudományos és Technológiai Park a műszaki, ipari tevékenységek központja, az innovatív, dinamikus, húzó szerepet betöltő vállalatok együttműködése, ahol irodák, kutatóintézetek, vállalatok modern épületei színvonalas környezetben egyesülnek olyan komplex megvalósítási helyszínen, ahol korszerű infrastruktúra és megfelelő szolgáltatások állnak rendelkezésre. A miskolci Tudományos és Technológiai Park esetében az anyagtechnológia és az intelligens irányítás kerül leginkább a középpontba. A Miskolc Holding Zrt. tulajdonában álló Miskolc Déli Tudományos és Technológiai Parkhoz eddig tizenhat vállalkozás csatlakozott.

A tudományos parkok tulajdonképpen a különböző térségek intézményesült tudásközösségét alkotják együttesen, ahol a helyi erőforrásra épülő innovatív környezet, fejlett-speciális infrastruktúra, high-tech ipari tevékenység, valamint tudásbázis hálózatok kialakulása növekedési dinamikát eredményez. Halmai Gyula, a Miskolc Holding Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási igazgatója szerint ez nagy lendületet adhat a miskolci vállalkozások számára is, és elősegítheti, hogy további magas hozzáadott értékű cégeket tudjon Miskolc erre a területre vonzani. 

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.