Ugrás a tartalomra

Veszélyes egzotikus állatokat találtak egy dunaharaszti házban

Létrehozva
Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót és kábítószergyanús növényi palántákat is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
Kép
Képünk csak illusztráció

Azt írták, hogy egy bejelentés miatt vonultak ki a házhoz, és eredetileg drogot kerestek, de még a rendőrök is meglepődtek, amikor megtalálták a veszélyes állatokat. A nyomozók a házkutatás során a négy kábítószergyanús növényi palántán és egy mérlegen túl, ketrecekben tartott kisállatokat, kígyót, aligátorteknőst, és az elsődleges szakértői vélemény alapján egy kistestű krokodilt is találtak.

A helyszíni információk szerint a férfi nem értett megfelelően az állatok tartásával kapcsolatos szabályokhoz, ugyanis a kígyót egy fény és levegő nélküli hungarocell dobozban találták meg, valószínűleg már nem élt volna sokáig. A gyanúsított ráadásul nem egyedül élt: párjával és két gyermekével laktak az ingatlanban - tették hozzá.

A rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot egy szakemberrel, aki elmondta, hogy a megtalált élőlények veszélyes állatoknak minősülnek, tartásuk engedélyköteles, sőt valószínűleg a kígyót lakásban tartani még engedéllyel sem lehetett volna. A rendőrök haladéktalanul intézkedtek az állatok elszállításáról a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a ház 41 éves lakóját, aki az állatok eredetét hitelt érdemlően igazolni nem tudta, vallomásában elmondta, hogy tisztában volt azok veszélyes mivoltával és azzal, hogy tartásuk engedélyköteles, de ezzel nem foglalkozott. A kábítószergyanús zöld növényi származékokról úgy vallott, hogy ezeket saját célra tartja, magról nevelgeti őket.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a dunaharaszti férfi ellen kábítószer birtoklása és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegés vétségének gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, továbbá vizsgálják, hogy az ügyben felmerül-e más bűncselekmény - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Bagolyvár
Diósgyőrben garázdálkodott, ismeri?
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Lövöldözés volt New Yorkban a bajnoki győzelmet ünneplő tömegben
BűnügySportVilág
Többeket letartóztattak New York belvárosában, ahol lövöldözés volt a New York Knicks férfi kosárlabdacsapatának NBA-győzelmét ünneplő tömegben szombaton éjszaka.
Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.