Ugrás a tartalomra

Visszavonult a miskolci vendéglátás ikonikus alakja

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. szeptember 06. vasárnap 11:33
Vantal Gábor több mint 40 éve kezdte pályafutását, oktatóként szakácsok, pincérek generációit nevelte ki. Étteremtulajdonosként azt mondja, a vendégek elégedettsége volt számára a legfontosabb. Érzelmekkel telve búcsúzik portrénkban.
Fotó: Juhász Ákos

„Kavarogtak bennünk az emlékek és érzelmek, ahogy lehúztuk a rolót az étterem ablakán” – meséli elérzékenyülve, ahogy a Kis Anna Halászkert teraszán beszélgetünk vele pár nappal a bezárás után. – Saját kis ékszerdobozként kezdtük el építgetni 25 évvel ezelőtt az éttermünket. Mindig arra törekedtünk, hogy újra és újra „hozzátegyünk” valamit. Egy vendéglátás szempontjából nagyon rossz állapotban lévő épületet vettünk meg 1995-ben. Mindent kicseréltünk, építettünk egy teraszt, virágokat hoztunk… Gyönyörűek! Ez a feleségemnek köszönhető, aki gondozta őket, és végig támogatott, mellettem állt. Most pedig egy időre lakat került a patinás étterem kapujára…

A Tokajtól a Kis Annáig

Vantal Gábor A la carte éttermekben kezdett el dolgozni a Berzeviczy vendéglátó-szakközépiskola elvégzése után. „Ez a szakma csúcsa”, mondja, majd sorolni kezdi, hány helyen dolgozott. Az egykori Tokaj Étteremben kezdte, ahol „a legjobb szakemberek – szakácsok, pincérek – mellett dolgozhattam”. Aztán jött a Panoráma Söröző, az Avasi kilátó, majd az Aranycsillag Étterem. Már a ’80-as évek végén járunk, amikor megfogalmazódott: saját vállalkozást indítanak. A Halásztanyát 5 éven át, egészen 1994-ig üzemeltették. 1995 márciusában aztán már saját éttermet nyithattak: ez volt a Kis Anna. – Az igényes, minőségi vendéglátásra fogékony miskolciakat és turistákat igyekeztünk idecsábítani. És jöttek is szép számmal, hiszen a finom ételek mellett csönd, friss levegő, kert fogadta őket. Elértük, hogy a vendégek értékelése szerint a miskolci éttermek között a 4., a tapolcaiak között az első helyen vagyunk a TripAdvisor szerint.

Szenvedéllyel

– Emlékszem, fűszeres akartam lenni fiatalon, vidéki gyerekként. Ilyen, vagy még vékonyabb fiú voltam, mint ön, így nem ment volna a nagy zsákok emelgetése. Belső késztetésre, az érzelmeimre hallgatva döntöttem végül a vendéglátás mellett. Ebben szüleim is támogattak. Így köteleződtem el a szakmám iránt – mondja Vantal Gábor, aki az étterme vezetése mellett oktatással tölti idejét. Saját bevallása szerint keménykezű vezető, aki megkövetelte, hogy a vendéget úgy fogadják, ahogy a nagykönyvben megvan írva – és ezt is veri bele a diákokba. „Az a pincér, aki nem tud mosolyogni, jobb, ha vendégnek születik” – idézi a vendéglátós körökben jól ismert mondást, ami sorvezetője volt pályafutása során. – Ehhez azonban komoly elköteleződés kell, de legalább ennyire fontos a folyamatos tanulás, önmagunk képzése.

A tanítás során azt adja át a fiataloknak, hogy ez egy hivatás. Elmondja mindig, mit kell tenni ahhoz, hogy a legmagasabb szintekre jussanak. Akiben pedig meglátja a tehetséget, még inkább ösztökéli a jobb teljesítményre. Átéléssel, kifinomult modorban, minden részletre kitérve oktat (e sorok szerzője is abban a szerencsében részesült, hogy tanulhatott tőle). – Nincs annál szebb, mint amikor egy állófogadásra csodaszépen megterítünk! Majd aztán persze borul minden a vendégsereg megérkeztével, de az már egy másik kérdés – teszi hozzá mosolyogva. – A szakma szépségeit átadva tudom motiválni a tanulókat. Érzelmeket táplálok beléjük, így mélyül az elköteleződésük. És szenvedély és alázat: a konyhai kisegítőtől, a szakácsokon át a pincérig, mindenkiben ezeknek kell lakoznia ahhoz, hogy jók lehessenek a szakmájukban.

„Elégedett vagyok”

Felemelő érzés számára, hogy akik a keze alatt dolgoztak, büszkék erre. – Volt, aki maradt Miskolcon, más külföldre, a fővárosba ment. Több esetben felhívtak étteremvezetők, hogy megkérdezzék, nálam tanult-e, dolgozott-e az állásra jelentkező fiatal – mert ha igen, az garancia számára a minőségi munkára.

És Vantal Gábor mire a legbüszkébb? – kérdezzük a számtalan díj, serleg, oklevél mellett állva. – A szakmai elismerések közül a Schnitta-díjat emelném ki, amivel csak hárman rendelkezünk a megyében. És nagyon büszke vagyok „Az év gasztronómusa” kitüntető címre is, amit viszont egyedül tudhatok magaménak Borsod-Abaúj-Zemplénben.

Egy életszakasz lezárásakor összegez, számot vet az ember. – Hogy mit jelentettek számomra az elmúlt évtizedek? Mindent! A díjak, elismerések fontosak, mégis a legbüszkébb az elégedett vendégeim miatt vagyok. Ennél nincs jobb visszajelzés, ez a munkámat minősíti. A legszebb az a szakmámban, hogy minden vendég más; másképp kell hozzászólni, más az ízlése. És ehhez tudni kell alkalmazkodni.

Hiányérzet nélkül hagyja tehát abba a vendéglátózást. „Amit Miskolcon ki tudtam hozni ebből, azt kihoztam”, mondja. – Elégedett vagyok. Egy olyan korszakot zárok le, amire büszke lehetek. Sokakat talán sokkolt a hír, de megnyugtatok mindenkit: a helyet jövő ősszel újranyitjuk. Átadjuk a stafétát a következő generációnak, családon belül üzemel tovább az étterem – mondja Vantal Gábor, aki az oktatással azonban nem hagy fel: a Berveviczyben továbbra is azért tanít, hogy a miskolci vendéglátásban hozzá hasonlóan felkészült és szenvedélyes szakemberek dolgozzanak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok