Ugrás a tartalomra

Y-híd: sikerült elérni, hogy az állami beruházás foglalkozzon a miskolciak igényeivel is

Létrehozva
Kerülőutak, gyalogosforgalom, kerékpáros közlekedés. Sikerült végre olyan fontos kérdésekben előrelépni, amely problémákra évek óta hiábavalóan igyekeztek a lakosok, a civilek felhívni az akkori önkormányzati vezetés figyelmét. Most Veres Pál polgármester felkérésére a miskolci Városháza és az Y-hidas beruházás gazdája, a NIF egyeztetései eredményre vezetnek, és a civil szervezetek véleménye sem sikkad el.

Sokmilliárdos, állami kezdeményezésű és finanszírozású beruházás keretében bontják le, majd építik újjá a következő két esztendő folyamán a Vörösmarty utca – Pfaff Ferenc utca – Martinkertváros közötti, a vasúti sínek felett átívelő hármas felüljárót, azaz az Y-hídat. A beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A társaság az előző években, az építés előkészítő szakaszában nem kapott olyan kéréseket az akkori miskolci önkormányzattól, hogy érdemben foglalkoznia kellett volna az érintett lakosság kéréseivel, panaszaival. Veres Pál polgármester viszont hivatalba lépése óta szorgalmazza, hogy a beruházás a miskolciak igényei szerint alakuljon. Ennek keretében tartottak immár többedszer szakmai egyeztetést a héten a felek.

Kép

Az építés, a hidak elbontása idejére nem volt alternatíva a Martinkertváros – Szirma, illetve a belváros közötti elérhetőség tekintetében; nem volt megoldva a gyalogos átjárás sem, és nem volt a tervekben kerékpárút/kerékpársáv sem. Mindhárom kérdésben most sikerült végre megoldásokat elfogadtatni – ismertette az eredményeket a Városháza részéről Szunyogh László főépítész. Mint hangsúlyozta, a NIF partnerséget mutat minden ügyben, kész áttervezni, majd megépíteni a kért többletet.

Kép

Ez elsősorban a Szirma felé való terelő útvonal alternatíváját jelentő Csokonai utca teljes és járható kiépítését jelenti. Ennek áprilisra kell megvalósulnia, hogy amikor a felüljárók ideiglenesen eltűnnek, legyen merre járniuk a két külső településrészen lakóknak. A Csokonai utcát ennek érdekében meghosszabbítják, a jelenlegi földutat, amely összekötheti a szennyvíztelepi úttal és a Fonoda utcával, kiszélesítik és leaszfaltozzák, mintegy 750 méter hosszban. Nem is átmeneti jelleggel, hanem végleges, az építés után is megmaradó, használható útvonalként.

Kép

Ugyancsak égető gondnak mutatkozott a martinkertvárosiak gyalogos átjutása az Y-hidas építkezések idején. Erre a korábbi vasúti aluljáró kínál lehetőséget, amelyet ugyancsak a NIF-fel egyeztetve rendbe tesznek, járófelületeit és világítását helyreállítják. Mindez szoros együttműködést jelent a műtárgy tulajdonosával, a MÁV-val, valamint a pályája miatt érintett MVSC sportegyesülettel.

Végül a civil szervezetek által hosszú ideje követelt harmadik fontos tétel a kerékpáros közlekedés megoldása. Eddig sem az állam, sem a korábbi önkormányzat nem gondolt rá, hogy biciklivel is sokan szeretnének majd be, illetve átjutni a Kisfaludy utca felől a Belváros felé... Az elmúlt években megalkotott koncepció erre nem adott volna lehetőséget. Most a miskolci helyhatóság elérte, hogy a NIF több verziót alkosson a kerékpárutak kialakítására. A városi főépítész és munkatársai – az éppen ennek érdekében létrehozott civil egyeztető munkacsoport révén – a miskolci kerékpáros szervezetek képviselőivel hamarosan megvizsgálják a lehetőségeket és kiválasztják az optimálisat.

Preview Image
Látványtervekkel | Mocsári László képgalériája!

Az egyeztetésre Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője is meghívást kapott. Ő megbeszélést követően sajtótájékoztatón mondta el: az elmúlt hetekben közel 10 ezer levelet küldött ki a környéken élőknek, ezekben tájékoztatta őket a munkák ütemezéséről, a bontásról és a forgalom-korlátozásokról. Számos pozitív választ kapott, de voltak építő jellegű kritikák, vélemények is. Ennek a lakossággal fennálló folyamatos kapcsolattartásnak és a kormánnyal való szoros együttműködésnek köszönhetők a komoly eredmények elmondása szerint.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.