Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 20841 - 20860 | ÖSSZESEN: 43219 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Vasárnap reggel kilenc és délután egy óra között ismét megrendezték a Miskolci Termelői Napot. Tizenegy órától az Erzsébet téren a Számadó Zenekar zenélt. 
Cikk
A Szegedi Hőszolgáltató Kft. a múlt év végének enyhe időjárása miatt 190 milliós kötbért fizet az állami energiakereskedőnek, mert kevesebb gázt fogyasztott az előre tervezettnél. A Szetáv ebben a fűtési szezonban állna át a geotermikus energia nagyobb arányú használatára, ami harmadába kerülne a gáz árának, de inkább a gázt is égetik, mert az MVM a kisebb mennyiségű havi gázfogyasztást pénzbüntetéssel sújtja.
Cikk
A filozófus-közírót 75 éves korában érte a halál.
Cikk
Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített - közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.
Cikk
A szociális dolgozók béremelését szorgalmazza az LMP; az ellenzéki párt szerint a kormánynak azonnal 45 százalékos fizetésemelést kellene biztosítania - közölte az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.
Cikk
A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-28-ra legyőzte Izlandot az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton.
Cikk
Elvileg ez volna a tél mértani közepe vagy mifene. Hát... fáztak már jobban a kártevők a kertben, mint ma fognak.
Cikk
Villamossal ütközött egy személyautó Miskolcon, az Andrássy Gyula utcában.
Cikk
Vasárnap lesz hatvan éve, hogy először gyulladtak ki az Avasi kilátó fényei – emlékeztet közösségi oldalán Veres Pál.
Cikk
Régi és új felvételünkön is a ma Fráter György Katolikus Gimnáziumként működő intézmény főépülete látható.
Cikk
Januárban újra találkozunk: a Zsidó Múzeum Baráti Körének vendége Szunyogh László főépítész, aki a miskolci zsidóságnak a város kereskedelmében betöltött szerepéről beszél, és levetítjük Kerényi László egyik dokumentumfilmjét – adja hírül a baráti kör közleménye.
Cikk
A fogyasztóvédelmi jogszabályok ismerete rendkívül fontos a karácsonyi ajándékvásárlások során is, hogy bármely probléma esetén, a jogaink tudatában tudjunk fellépni az eladónál.
Cikk
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Cikk
Szántó István jegyzete.
Cikk
Eddig majdnem tizenötmillió forintnyi adomány gyűlt össze, de továbbra is szüksége van a segítségre a színháznak.
Cikk
Ha Mikes Kelemennek megengedik, hogy visszatérjen Rodostóból, mit érzett volna, mielőtt átlépi a Magyar Királyság határát? Egy ember, aki hosszú ideig mellőz valamit, amit ismerni vélt, hogyan fogadja a változást? És azt, ha minden marad a régiben, azt hogyan?
Cikk
A publicista a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában azt mondta: Orbán Viktor legitim Magyarországon, ezért sem lehet diktatúrának nevezni a rendszert, viszont jelenleg egyfajta legitim önkényuralom jellemzi a rendszert.
Cikk
Hogyan lehetséges, hogy boldogan, nagyobb ráhatással, hatékonyabb döntéshozatalokkal teljenek a mindennapjaink? Semmi más, csak az, hogy önmagunk legjobb formáját hozzuk helyes önértékelés mellett. Mondhatnám azt is: az önismeret is éppen olyan fontos izomcsoport, mint a többi – ezért fontos erősítenünk. Hogyan?
Cikk
A BRFK a Facebook-oldalára tett ki egy videót arról a két rendőrről, akit csütörtök éjjel szintén megkéselt az a férfi, aki egy harmadik rendőrt megölt - írja a Telex.
Cikk
Az Időkép szerint már borítékolható, hogy a jövő héten érkező mediterrán ciklonok kiadós csapadékot hoznak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.