Ugrás a tartalomra

Az újévben is csak a jól bevált árusoktól: megtartották 2023 első termelői napját 

Létrehozva
Vasárnap reggel kilenc és délután egy óra között ismét megrendezték a Miskolci Termelői Napot. Tizenegy órától az Erzsébet téren a Számadó Zenekar zenélt. 
Kép

A szervezők az újévben is várnak mindenkit az Erzsébet téren az adott hónap harmadik vasárnapján, amikor is beszerezhetik kedvenc kézműves portékájukat és a minőségi bioélelmiszereket.

Kép

Az immár hét és fél esztendeje töretlen népszerűségnek örvendő közösségi program egyik vonzereje a személyességében lapul: jó hangulatú találkozási lehetőség a miskolciak számára, továbbá a termékeiket büszkén kínáló termelők és vásárlók között is sajátos kapcsolat alakul ki ilyenkor.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A Miskolci Termelői Nap egy olyan közösségi alkalom, melyet a természetesség, a kedvesség, a tudatosság és a sokszínűség jellemez, így nem csoda, hogy a helyiek 2015 óta azt a szívükbe zárták.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.