Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 21621 - 21640 | ÖSSZESEN: 43188 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Különleges programmal várja Mikulás alkalmából a Miskolci Állatkert a legkisebbeket. 
Cikk
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal 504 100 forintra nőtt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb, 347 500 forint volt - ismertette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Cikk
A Jobbikból kilépett képviselő csatlakozott a DK frakciócsoportjához a miskolci közgyűlésben - tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtök délelőtt a Demokratikus Koalíció helyi szervezete.
Cikk
A viharos, szavazás előtti ellenzéki kivonulást hozó keddi, rendkívüli ülés után csütörtökön ismét összeült a miskolci közgyűlés. Bár volt pár komoly csörte, azért többször elhangzott az "ebben a kérdésben egyetértünk" kijelentés is városvezetői és ellenzéki oldalon egyaránt. Kiderült például, hogy környezetünk védelme közös ügy.
Cikk
2023-ban kilenc olyan munkaszüneti nap lesz, amely hétköznapra esik – írja a HR Portal.
Cikk
Személygépkocsi és teherautó ütközött össze frontálisan Gelej közelében, az M3-as autópályán - közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n csütörtök hajnalban.
Cikk
Az amerikai családok egyik legnagyobb, karácsony előtti ünnepét, a Hálaadást tartják csütörtökön az Egyesült Államokban, a szakértők szerint az ünnepi költségek mintegy ötödével növekedtek az elmúlt évben.
Cikk
Időjárás tekintetében borús, felhős napnak nézünk elébe. Ami pedig a csillagokat illeti, a csütörtök sokunknak alakulhat igazán kedvezően, mert a Nyilas újhold még nagyon erőteljesen hat ránk. Boldog kispénteket!
Cikk
Nemzetközi sportesemény, nemzetközi partnerség, tehetséges fiatal zenészek – 1 percben a Miskolci Egyetem történéseiről.
Cikk
A most induló program Hodobay Sándor, vagyis Nagy-Miskolc atyja után kapta nevét.
Cikk
Nagy értékű adomány átadására került sor a megyei kórházban szerdán. Az Alapítvány a Rákos Gyermekekért, csaknem tíz millió forint értékben szerzett be különböző eszközöket a Gyermekegészségügyi Központ kis betegei számára.
Cikk
Egyre csak szaporodnak a vásárok az Avasi Közösségi Kávézóban, ahol a „hagyományos” bolhapiacok mellett az elmúlt néhány hónapban volt már gardróbvásár és bababörze is. November 26-án a hangszermustrán a sor, ahol zenéléshez, vagy hangrögzítéséhez szükséges eszközöket lehet majd adni-venni és cserélni. 
Cikk
A Miskolci Egyetemen november 24-én és 25-én megrendezésre kerülő XI. Tudományfesztiválra rásegítő 22-es autóbuszok közlekednek.
Cikk
A CINE-MIS Nonprofit Kft. és a miskolci Alliance Française Intézettel közös szervezésében immár 30. alkalommal kerül megrendezésre 2022. november 24. és 30. között a Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben a XXX. Francia Filmnapok. A program keretén belül nyolc francia filmet nézhetnek meg az érdeklődők. A vetített filmek mindegyike eredeti nyelven, magyar felirattal ellátott.
Cikk
Legalábbis a megye egyik falujában. Meglepő módon ugyanis nem egy budapesti kerületben, hanem Tornakápolnán a legmagasabb az átlagos havi jövedelem. Derül ki a napi.hu írásából. 
Cikk
A bútorok felújítására pedig létrehoztak egy MaKuckó-nak keresztelt műhelyet, amit a polgármester jelenlétében szerdán adtak át a vállalat József Attila úti székhelyén.
Cikk
A december 19. és január 15. között elrendelt téli szünet ideje alatt - a záróvizsgák kivételével - az egyetem zárva tart. A vizsgaidőszak fennmaradó részében ugyanakkor a fő szabály szerint jelenléti vizsgák lesznek megtartva.
Cikk
Újabb elemmel bővül a MiReHu Nonprofit Kft. szemléletformáló tevékenysége az idei Európai Hulladékcsökkentési Héten.
Cikk
A korábbi évek hagyományainak megfelelően, advent négy vasárnapján idén is meggyújtják a gyertyákat Miskolc adventi koszorúján.
Cikk
Ne menjünk fejjel az enternek, ha például valami túl olcsó, az túl szép, hogy igaz legyen, előre utalni, főleg ismeretlen félnek erősen nem ajánlott. Van, aki kriptovaluta vásáron bukott több mint három millió forintot, és olyan is, aki a postaköltséget átutalta pluszban a vételár mellett - hívja fel a figyelmet a megyei rendőrkapitányság. 
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.