Ugrás a tartalomra

Javító kuckó nyílt a MiReHu telephelyén

Létrehozva
Újabb elemmel bővül a MiReHu Nonprofit Kft. szemléletformáló tevékenysége az idei Európai Hulladékcsökkentési Héten.
Kép
Juhász Ákos felvételei a MiReHu hétfői upcycling kiállításáról

A MiReHu új programja összekapcsolja a textilek és a régi bútorok utóéletét, amellyel arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az újrahasználattal és a megelőzéssel elkerülhető a hulladékképződés, mindezt az upcycling vagyis az értéknövelő újrahasznosítás jegyében.
 
A most megnyitásra kerülő MaKuckó az újrahasználati központ részévé válik, amely nevét a MiReHu által korábban bevezetett MaKuka brandhez illesztetten kapta, és amelynek hivatalos megnyitóján részt vett Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere.

Kép

 
A MaKuckó egy kárpitos javítóműhely, melynek segítségével bemutatják hogyan lehet új életet adni a régi bútoroknak a használt textíliák felhasználásával, hogyan fér meg egymás mellett egy egyedileg felújított régi darab az újjal.
 
Ennek köszönhetően a MiReHu által üzemeltetett Miskolci Újrahasználati Központ az ország első olyan hulladékgazdálkodási létesítményévé válik, amely megelőzési tevékenységét javítással és az upcycling népszerűsítésével is kiegészíti.

Kép

A javító tevékenység során minden esetben teljesen egyedi darabok készülnek a textilek változatossága miatt, amely a tárgyak, bútorok imázsát jelentősen megnöveli, egyedi értéket teremtve. Az egyedi dizájn, a régi bútorok és textilek kombinációja magában hordozza a trenddiktálást, a tevékenységük vonzóvá teszi az újrahasználatot, új divatot teremthet a jövőben, melynek önálló brandje az egyediséget szimbolizáló MakuArt.
 
A MiReHu tevékenységeiről és egyedi programjairól a társaság honlapján és facebook oldalán tájékozódhatnak.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.