Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 29361 - 29380 | ÖSSZESEN: 42823 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Miskolc polgármestere ebben az évben is videóüzenetben köszöntötte Miskolcot és a város közösségét május 11-én. 
Cikk
A miskolci szökőkutakat hagyományosan a város napján, vagyis május 11-én kapcsolják be. 
Cikk
A járvány miatti hosszú szünet után ismét várja a látogatókat a Selyemréti Strandfürdő.
Cikk
Hármójuk közül talán a rák járt a legrosszabbul: ő éppen a vedléssel volt elfoglalva, mikor lecsapott rá a tintahal. 
Cikk
A piacot a járványügyi szabályokra való tekintettel egyelőre még nem kísérik színpadi programok és kézműves foglalkozások. 
Cikk
Cikk
A zenekar a Miskolc Televíziót kérte fel, hogy folytatva az együttműködést, új klipet forgassunk a 2012-ben megjelent Miskolc című kultikus „városdalhoz”. A hátteret ezúttal a csodás Lillafüred, a Hámori-tó adta.
Cikk
Az egykori polgármesterek síremlékeinek megkoszorúzása után Miskolc város napja alkalmából ünnepélyes keretek között vonták fel a nemzeti lobogót és Miskolc város zászlaját az Avasi kilátónál. 
Cikk
Ezt a műveletet május 20-áig néhány kattintással megteheti bárki. Fontos, hogy ezt követően a tervezet automatikusan bevallássá válik.
Cikk
A KSH adatai szerint a járványügyi intézkedések miatt a vendégéjszakák száma tavaly márciushoz képest hetven százalékkal csökkent.
Cikk
Eső lesz meg pár fokkal hidegebb, de fagy semmiképpen. A meteorológus szerint már nem is kellene, mert bőven volt részünk benne. A néprajzkutató pedig arról tájékoztatott, a Vajdaságban az öregek azt mondták a fagyosszentekre, hogy azok haragszanak az emberekre.
Cikk
Hetek óta csökken a fertőzöttek, a kórházban lévők, a lélegeztetésre szorulók és a halottak száma is. 
Cikk
Május 10-e a bajtársiasság, a hősiesség, az áldozatkészség – egyszóval a mentők napja. A tisztelet és hála jeleként a Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke, és Lupkovics Beáta, a megyei önkormányzat jegyzője adták át a megyei önkormányzat elismerését a Miskolci Mentőállomás dolgozóinak hétfőn délelőtt.
Cikk
Közelmúltban elültetett cserjék és facsemeték tűnnek el a város zöldfelületeiről.
Cikk
A használt szer emberre, állatra nem veszélyes.
Cikk
„Az embernek tanulnia kell ahhoz, hogy felzárkózzon a nemzetközileg elfogadott alapelvekhez” – véli Sólyom Enikő, aki húsz éven át vezette a GYEK-et. Nyugdíjasként még mindig hivatásának él: gyerekeket gyógyít.
Cikk
Idén is egész napos ünnepi műsorfolyammal készül a Miskolc Televízió a város napjára.
Cikk
Minden év május 11-én Miskolc város napján vehetik át elismeréseiket azok a személyek és szervezetek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel városunk hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. A kitüntetettek nem csupán példát mutatnak számunkra elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból, hanem bizonyságot tesznek arról is, hogy Miskolc az élet számos területén kiemelkedő. Legyünk büszkék azokra, akik Miskolc város napja alkalmából elismerésekben részesültek, és köszönjük meg munkájukat és mindazt, amit városunkért, Miskolcért tettek!
Cikk
Határ Győzőtől Szabó Magdáig – akár így is lehetne hívni a miskolci bölcsészkar alapító dékánjának vezetői időszakát.
Cikk
Két győzelmet követően talán eddigi legnehezebb mérkőzése várt a Miskolc American Football Teamre, legalábbis ezt vetítette előre a több mint egy évtizednyi közös történelem az Eger Heroes-zal. Nos, ahogy eddig ebben a bajnokságban, úgy most sem volt kérdés a hazai győzelem, A. J. Brown tanítványai valósággal kiütötték az egrieket.