Ugrás a tartalomra

Miskolcon edz az ukrán válogatott

Létrehozva
Nemzetközi együttműködés keretében a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vendégül látja az áprilisi divízió I/B világbajnokságra készülő ukrán jégkorong-válogatottat.
Kép
Forrás: dvtk.eu

Az ukrán nemzeti csapat, amely a Miskolci Jégcsarnokban edzhet, vasárnap érkezett meg Miskolcra, és hétfőn már meg is kezdte a jeges felkészülést a lengyelországi világbajnokságra. A DVTK Jegesmedvék a hazai szövetség aktív közbenjárásával és segítségével látják vendégül az ukrán jégkorong-válogatottat, amely a háborús helyzet miatt nem tud otthon készülni.    

"Hosszú előkészítő munka zajlott annak érdekében, hogy az ukrán válogatottat a Miskolci Jégcsarnokban fogadhassuk - mondta Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke. - Folyamatosan kapcsolatban voltunk a magyar szövetséggel, valamint az ukrán csapattal, és sikerült minden nyitott kérdésre megoldást találni. Alaposan át kellett szerveznünk a mindennapjainkat, és kompromisszumokat kellett hoznunk a jég- és öltözőbeosztás, valamint sok egyéb témában. De a jelenlegi helyzetben kötelességünknek éreztük, hogy segítsük az ukrán válogatott felkészülését, amely kitűnő körülmények között dolgozhat az előttünk álló napok során."    

Sipos Levente, az MJSZ főtitkára arról számolt be, hogy nemzetközi együttműködés keretében edzőtáborozik Magyarországon az ukrán felnőtt férfi jégkorong-válogatott, és a magyar fél segítséget nyújt ahhoz, hogy részt tudjon venni a világbajnokságán.    

"Ennek a projektnek az MJSZ a mozgatórúgója az ukrán szövetséggel karöltve, de a kormányzat is támogatásáról biztosított minket, és a nemzetközi szövetségen keresztül is érkezik anyagi hozzájárulás."    

A főtitkár úgy véli: a háromhetes edzőtábor Miskolcon elengedhetetlen ahhoz, hogy az ukrán felnőtt válogatott meg tudjon maradni a jégkorong világában, és részt tudjon venni a divízió I/B világbajnokságon Katowicében.    

"Ezalatt találkozik majd a magyar válogatottal is, reméljük, mindkét csapat sikeres felkészülését tudják majd szolgálni ezek a mérkőzések" - tette hozzá Sipos Levente.    

A találkozók a májusi ljubljanai divízió I/A-világbajnokságra készülő magyaroknak is jól jönnek, mert a hazai szövetség március elején lemondta a fehérorosz válogatott ellen tervezett felkészülési összecsapásokat azt követően, hogy a nemzetközi szövetség szankciókat léptetett életbe az orosz és a fehérorosz szövetség ellen az ukrajnai háború miatt.


s

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.