Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a miskolctapolcai őspark felújítása

Létrehozva
A munkálatok során sétányok újulnak meg, új utcabútorokat és pavilonokat helyeznek ki és a Csónakázó-tavat is megszabadítják a felgyülemlett felesleges iszaptól.

Kép
Veres Pál, Varga László és Miklós Viktor. Fotó: Juhász Ákos

Évtizedek óta nem történt Miskolctapolcán olyan átfogó és olyan nagyságrendű fejlesztés, mint ami szerdán indult – jelentette ki Veres Pál, Miskolc polgármestere a városrész megújítását célzó projekt munkaterület-átadásán.

- Tapolcát sokan, turisták és miskolciak egyaránt gyakran keresik fel népszerű fürdői, a most nyílt Ellipsum egységei, vagy az Európában is egyedülálló Barlangfürdő miatt. A látogatók azonban a legtöbb időt mégis a tapolcai parkban, a Csónakázó-tó környezetében töltik, és bizony ennek a területnek az elmúlt évtizedekben nagyon leromlott az állapota. Ez a most kezdődő komplex felújítás egy újabb mérföldkő Miskolctapolca életének, aminek köszönhetően a városrész valódi csillogó ékköve lehet majd Miskolc turisztikai attrakcióinak – mondta a városvezető, aki hozzátette, a beruházás a helyiek és a helyben vállalkozást vezetők számára is fontos, hiszen Miskolctapolca központi területe kap most új köntöst.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Varga László, az egységes ellenzék országgyűlési képviselő-jelöltje a helyszínen történelmi jelentőségűnek nevezte a kezdődő beruházást. „Azért jelenthető ez ki, mert a legemberközelibb a fejlesztések indultak meg Miskolctapolcán, olyan beruházások, melyek tényleg mindenkit érintenek és melynek hatásai valóban mindenkire pozitívak lesznek. Több évtizedes problémát old most meg az önkormányzat, olyanokat, melyeket joggal kritizáltak sokan az elmúlt években – mondta.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a beruházásnak köszönhetően megújul a Csónakázó-tó és a körülötte lévő sétányok, megszépül a tapolcai őspark jelentős része, felújítják a terület víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-csatornáit, illetve az elektromos hálózatot és új pavilonokat, utcabútorokat is telepítenek majd.

- A munkaterület a Hotel Kitti parkolójánál kezdődik, és magába foglalja a Barabits-sétányt, az úgynevezett geometrikus parkrészt és az ősparkot, kialakítanak egy tanösvényt, megújul a Csónakázó-tó környéke, és maga a tó is, hiszen abból a nyáron várhatóan 2400 köbméter iszapot távolítanak el. A beruházás zárásaként a Dehmel Nándor sétány is új köntöst kap – részletezte Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője, aki hozzátette, a projekt összesen nyolcszázmillió forintból valósul meg.

Kép

A projekt a tervek szerint egy éven át, és az önkormányzat ígéretei szerint a szükséges munkálatokat igyekeznek úgy elvégezni, hogy azok a lehető legkevesebb, az érintett szolgáltatók, vállalkozások, illetve a lakosság számára is elfogadható korlátozással járjanak.

Ez is érdekelhet

Taxisblokád Miskolc
Taxisblokád Miskolcon: 35 éve megbénult a város
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Taxisblokád Miskolcon. Szóltak a hírek 1990. október 25-27-én. Három napig bénították a forgalmat a városban az autósok.
Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.