Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 30181 - 30200 | ÖSSZESEN: 44999 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Folytatjuk műholdképes időutazásunkat. Ezúttal az egykori Miskolctapolcai Strandfürdő Ellipsum Élmény- és Strandfürdővé történő átalakulását követhetjük végig 2018 és 2021 között, egy gifen.
Cikk
Ki romantikából, ki tudományos érdeklődéssel, valaki idegen civilizációk után kutatva, más Istenét keresve, de mindenki kémleli az éjjeli eget, a csillagokat, vágyainak „tárgyát”, álmai beteljesülését.
Cikk
Egy angliai vállalat akciója alapján indult el a trend, hogy akik rejtett fogyatékossággal – azaz szemmel nem láthatóval – élnek együtt, ők, vagy esetleg a velük lévő személyek napraforgós nyakbaakasztót hordanak. Így jelzik diszkréten a külvilág számára, hogy az illető speciális figyelmet igényel. Szakértőkkel beszélgettünk a kezdeményezésről, akik nem feltétlenül támogatják azt…
Cikk
Ismét stagnál a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden.
Cikk
Kényszerleszállást végrehajtó sportrepülővel kapcsolatban intézkedtek a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Cikk
Európai uniós és költségvetési forrásból valósulhat meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két miskolci épületének - az Árpád út 88. szám alatt működő integrált ellátó intézménynek és a Köln utca 2. szám alatt működő Gondviselés Házának - energetikai korszerűsítése 190 millió, illetve 290 millió forintból.
Cikk
Fogadóórát tart Szopkó Tibor.
Cikk
Több mint 5 ezer szurkoló előtt harcolta ki a győzelmet a DVTK, a feljutásért vívott versenyfutásban egyik közvetlen riválisukat, a Vasast sikerült legyűrni a hétfő esti rangadón.
Cikk
Igaz, ezúttal ősszel (és nem májusban), de megtartják a nagy hagyományokkal rendelkező programot. Az időpont: szeptember 2-4. Bízzunk benne, hogy nem szól közbe egy újabb hullám...
Cikk
Egy hónapig bírtuk a nyári pihenőt, de nagyon vágytunk már a kormány mögé – főleg, miután kiderült, hogy Kocsis Alexandra mellé pattanhatunk be egy apró, de annál vagányabb zöldrendszámos csodába.
Cikk
Hétfőn lezárult a szavazás, három név maradt a kalapban, augusztus 16-áig eldől, hogyan fogják hívni a Baráthegyi Majorság kis alpakáját.
Cikk
Műszaki hiba miatt hétfő estig akár 50 perces késésekre is számítani kell a sátoraljaújhelyi vasútvonalon – közölte a Mávinform.
Cikk
Csodás helyszín, kiváló borok és persze muzsika. A Miskolci Szimfonikus Zenekar 2016 óta koncertezik az edelényi L’Huillier–Coburg kastélyban, a zenekar és a közönség nagy-nagy örömére egyaránt. (Támogatott tartalom.)
Cikk
Két magyar elsőfilmes a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütál: Kis Hajni Külön falka és Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmjét is láthatja a közönség.

Miskolci Napló 2021. 08. 07.

Miskolc Napló
Cikk
Ősszel pedig a közel száz darab oszlopos juhart is elültetik a területen.
Cikk
Péntektől augusztus 9-én éjfélig van lehetőségük a diákoknak, hogy pótfelvételire jelentkezzenek.
Cikk
A kommunális hulladékot változatlanul, a korábban megszokott rend szerint szállítja el a BMH Nonprofit Kft. az augusztus 20-ai ünnepnapon is.
Cikk
Az ELTE matematika alapszakának végzett hallgatója, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium egykori diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt.