Ugrás a tartalomra

Exatlonos fitness modell suhant velünk

Létrehozva
Egy hónapig bírtuk a nyári pihenőt, de nagyon vágytunk már a kormány mögé – főleg, miután kiderült, hogy Kocsis Alexandra mellé pattanhatunk be egy apró, de annál vagányabb zöldrendszámos csodába.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Ha már szüneteltünk, úgy gondoltuk, valami igazán extrával jelentkezünk legközelebb – több szempontból is. Kezdjük a mokány kis autónkkal: ezúttal a britek büszkeségének, a Mininek teszteljük a teljesen elektromos autóját. A Cooper SE-t az Avalon Motors biztosította számunkra (a cikkhez csatolt fotók is a csodás parkjukban készültek).

A tesztelésben pedig nem más volt a segítségünkre ezúttal, mint az Arnold Classic USA-t megnyerő Kocsis Alexandra, aki több televíziós reality műsorban – így például az Exatlonban – is szerepelt már. De – mint majd a műsorból is kiderül – a kormány mögött is kifejezetten jól érzi magát: vagány, gyors, de egyúttal nagyon precíz. Nem véletlen ez a vezetési tudomány: többek között a Lotus Ladies Cup versenysorozatban is szerepelt Alexandra.

Kép

Nemzeti ünnepünk miatt – rendhagyó módon – nem pénteken, hanem egy nappal korábban, augusztus 19-én, csütörtökön 19:25-től láthatják a „Suhanj velem!” című magazinműsorunk legújabb adását.

Ahogy eddig, úgy most is lesz nyereményjáték, ahol tesztvezetést és értékes ajándékcsomagot lehet nyerni. Ehhez nem kell mást tenni, mint nézni a műsort, bekövetni a minap.hu Instagram-oldalát, lájkolni a posztot, majd helyesen válaszolni a műsorban elhangzó kérdésre.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.