Keresés
TALÁLATOK: 33741 - 33760 | ÖSSZESEN: 43797 darab
Cikk
2020. október 17., szombat – 12:51
Az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó japán cég miskolci gyárában kezdetben ötven embert foglalkoztatnak majd, a gyártás teljes kapacitással május körül indulhat. A vállalat jó kapcsolatokat ápol mások mellett az MVK-val és a Miskolci Egyetemmel is, ennek már kézzel fogható eredményei is vannak.
Cikk
2020. október 17., szombat – 12:39
Álmaim netovábbja egy Trabant. Vuduszokás szerint az unalmas óráimban többször is lerajzolom. Hátha hamarabb „elejtem”. Elképzelem, miként pöffeszkedem kikönyökölve a kormánynál. Igazán nem sok, alig három hónap választ el álmom beteljesülésétől. Szántó István jegyzete.
Cikk
2020. október 17., szombat – 12:26
A munkálatok heteken belül megkezdődnek, és várhatóan még a téli időszak előtt véget is érnek.
Cikk
2020. október 17., szombat – 10:51
Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot, négy embert őrizetbe vettek.
Cikk
2020. október 17., szombat – 10:14
Több mint 220 millió forintot érő, majdnem kilencven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.
Cikk
2020. október 17., szombat – 10:06
Halálos baleset történt pénteken késő este az M1-es autópályán Biatorbágy térségében - közölte a rendőrség a honlapján.
Cikk
2020. október 17., szombat – 09:53
Elhunyt 24 idős krónikus beteg, és újabb 1791 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Cikk
2020. október 17., szombat – 09:18
A hivatalban töltött első évét leginkább a kihívások jellemezték, de a felborult tervek és a sok nehézség ellénre sikereket is megélt Miskolc új városvezetése. A következő évet pedig dolgosnak, küzdelmesnek, megoldandó problémákkal telinek, de ugyanakkor reménytelinek látja. Interjú Veres Pál polgármesterrel az első hivatalban töltött évéről.
Cikk
2020. október 17., szombat – 08:47
Az éjszaka és a hajnali órákban tovább nőtt a Hernád áradása miatt lezárt útszakaszok és elzárt települések száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombaton.
Cikk
2020. október 16., péntek – 20:55
A DVTK Jegesmedvék csapata a Dukla Trenčín ellen lépett jégre a Tipos Extraliga pénteki játéknapján.
Cikk
2020. október 16., péntek – 20:47
Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot – írja az MTI a francia hatóságok információira hivatkozva.
Cikk
2020. október 16., péntek – 17:10
A Talpas és a többiek című darabban Kányádi Sándor mackójának a történetét ismerhetik meg a kicsik vasárnap.
Cikk
2020. október 16., péntek – 16:35
Burkolatjavítási munkát végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a szakaszon, emiatt pénteken forgalmi torlódás alakult ki. Az M30-as autópályáról nem engedélyezik a rendőrök a Miskolcra lehajtást.
Cikk
2020. október 16., péntek – 14:18
Azok kapnak az adományként átvett eszközökből, akik betegekkel foglalkoznak, vagy rendszeresen találkoznak veszélyeztetett gyermekekkel, idősekkel.
Cikk
2020. október 16., péntek – 13:57
Változik az ME és a 20-as járatok szombati menetrendje, és terelt útvonalon közlekednek az 1B-s, 101B-s, és 1G-s autóbuszok Berekalján.
Cikk
2020. október 16., péntek – 12:52
Szeptember 23-tól foglalhattak asztalt a DiningCity Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe azok, akik kulináris kalandokra vágytak.
Cikk
2020. október 16., péntek – 12:42
Ahhoz, hogy az ember elérje a kilencvenéves kort, mint ahogy ez velem is megtörtént, szüksége van a szellemi frissességre – mondta Czibere Tibor, aki a Miskolci Egyetem rektora is volt, de még miniszter is a 60-as években. Miskolc város nevében Ignácz Dávid jegyző köszöntötte születésnapján.
Cikk
2020. október 16., péntek – 12:05
Egyeztető megbeszélésre hívja a miskolci vendéglátás, gasztro- és borkultúra képviselőit, kiemelkedő szereplőit és a turisztikai szolgáltatókat, szállásadókat a 2021-es Kocsonyafesztivál előkészítése apropóján Rózsa Edit tulajdonos, stratégiai irányító.
Cikk
2020. október 16., péntek – 11:50
Életmentő defibrillátorokat telepített a Volánbusz négy autóbuszállomásra, köztük a miskolci Búza térre is.