Ugrás a tartalomra

„Látópont” címet kapott a Miskolci Kulturális Központ

Létrehozva
Az apród- és udvarhölgyképzőt, valamint a Társas-Játék Klubot is érdemesnek találta a Magyar Közösségépítők Értékközössége Egyesület arra, hogy felvegye a jó gyakorlatok közé. Így a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. kiérdemelte a „Látópont” címet. A jövőben tanulmányutak szakmai állomásaként segítheti a Kárpát-medence közösségi életének fejlődését. A cím ünnepélyes átadására az egyesület következő közgyűlésén, várhatóan 2021 tavaszán kerül sor.
Kép

A látóutak szakmai gyakorlata több intézmény és szervezet munkájában is jelen van évek óta, mint olyan módszer, amelynek célja a helyi jó gyakorlatok, a közösségi kezdeményezések bemutatása és adaptálása. Ezeken az utakon többnyire döntéshozók (polgármesterek, képviselők), kulturális és közművelődési szakemberek, valamint civilek vesznek részt. A látóutak segítenek abban, hogy felismerjük: mikro- és makrokörnyezetünkben milyen sok természeti, tárgyi és szellemi érték vesz körül bennünket, és mennyi lelkes ember foglalkozik azzal, hogy ezeket a közösséggel együtt éltesse, fejlessze. Követhető mintát, vagy akár „csak” ihletet adhat a hiteles ember által bemutatott jó gyakorlat, közösségi kezdeményezés a résztvevők számára. A Magyar Közösségépítők Értékközössége Egyesület Kárpát-medencei szinten gyűjti össze ezen helyszíneknek a listáját. Ezeket a helyeket hívhatjuk Látópontoknak.

Az apród-, és udvarhölgyképző foglalkozássorozat egy közösséget szeretne létrehozni a Diósgyőri várhoz kapcsolódóan. Az apródjelöltek fokozatosan, innovatív módszerekkel sajátítják el az apródlét feladatait, mindazon szabályokat, lovagi erényeket és kötelezettségeket, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a középkori udvari életben (udvari etikett, fegyverforgatás, címertan). A lánygyermekeket az úrhölgyi erények, teendők, a várkisasszonyi élet világába vezetik be (hímzés, vendégfogadás középkori szabályai). A foglalkozás próbál rámutatni egyetemes értékekre, melyek napjainkban is érvényesek, és ezt egy olyan közösségben, mely nem csupán egy vidám délutáni foglalkozás, hanem a Diósgyőri vár történelmi, kulturális, nemzeti hagyományaihoz kötődő közösség. A gyermekek ugyanis aktívan bekapcsolódnak majd a Diósgyőri vár történelmi játékaiba és olyan innovatív programokba, mint például a Diósgyőri vár titokzatos éjszakája sorozat. 

A Társas-Játék Klub nevében nem elírás, hogy ketté van választva a társasjáték kifejezés. A társaság és a játék összehangolására jött létre. Célja, hogy a játék örömét társaságban éljék meg az emberek és a legkisebbektől a legnagyobbakig olyan elfoglaltságot adjon, ahol csapat- és közösségépítés, közösségi élet, barátságok jönnek létre és erősödnek meg. A programnak az Ady Endre Művelődési Ház ad otthont és két csoportban valósul meg, gyermekek és felnőttek számára is kínál szórakozási lehetőséget.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.