Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 39721 - 39740 | ÖSSZESEN: 42707 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Hétezer fontért (2,5 millió forintért) kelt el Chewbacca, a Star Wars-filmek szőrös hősének maszkja egy online aukción - írta meg a BBC News.
Cikk
Hongkong kérésére bevethető lenne a kínai hadsereg az elmúlt hónapokban egyre hevesebbé vált tüntetések megfékezésére és a rend fenntartására - idézi internetes oldalán a South China Morning Post című hongkongi lap Vu Csient, a kínai nemzetvédelmi minisztérium szóvivőjét, aki egy szerdai sajtótájékoztatóján beszélt Peking Hongkonggal kapcsolatos álláspontjáról.
Cikk
Vas és igazi paripán is eredményesek az önkormányzati rendészek. Az egyedülálló kezdeményezések évek óta sikeresek: a miskolci rendészek a lovaknak és a kerékpároknak köszönhetően gyorsabbak és hatékonyabbak, valamint olyan helyre is eljutnak, ahova másképp nem.
Cikk
A Diósgyőri Horizont helyi közösségi stratégia keretében megjelent a "Helyi kötődés erősítése a fiatalok körében" című helyi felhívás. 
Cikk
Szombaton első alkalommal rendezik meg a Creppy palacsinták éjszakáját, mely során meghosszabbított nyitvatartással, éjfélig lehet palacsintákat fogyasztani a Kisavason. Ráadásul nemcsak a Creppy PalacsintaHáz Étteremben, hanem a Creppy Center parkolójában is a Streetfood kocsiból.
Cikk
Kilencvenhat éves korában elhunyt az 1940 júniusában történt első auschwitzi deportálás utolsó túlélője, a 118-as számú lengyel fogoly - közölte kedden a PAP lengyel hírügynökség.
Cikk
Az elmúlt évben jelentős lépés volt a termek moziszékeinek cseréje, ugyanakkor a két terem felújítása folytatódik. A napokban kerül sor az Uránia terem nézőtéri effekt hangszóróinak, és a Béke terem vetítővásznának cseréjére – nyilatkozta Bíró Tibor, a Cine-Mis Kft. igazgatója.
Cikk
Szerdán este kiderül, mennyi az annyi. Kiderül, kinek melyik egyetemre sikerült bejutnia – kihirdetik a 2019-es felvételi ponthatárokat. Miskolcon ezt fergeteges Pont Party-val várja az egész város.
Cikk
A Diósgyőri Horizon Helyi Közösségi Stratégia keretében megjelent AZ „Egészségügyi, sport és szabadidős tevékenységek támogatása” című helyi felhívás.
Cikk
A Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is részt vettek abban az összehangolt akcióban, amelynek eredményeként őrizetbe vettek egy ormosbányai férfit.
Cikk
Csak a Fidesz-KDNP alakított eddig városvezetésre alkalmas teljes csapatot, vagyis polgármesterjelöltet és 19 képviselőjelöltet. Az ellenzéki oldalon viszont Miskolcon is teljes a zavar a jelöltállítás körül. Ugyan négy ellenzéki jelölőszervezet is bejelentkezett az indulásra, de van ahol a csapat, máshol viszont a polgármesterjelölt hiányzik. 
Cikk
Habár több szakon is csökkentek az előzetes ponthatárok, ez nem jelenti, hogy a végleges határok nem emelkednek majd. Erre kell figyelnetek, ha olyan szakot jelöltetek meg, ahol van előzetes ponthatár.
Cikk
Azoknak a diákoknak sincs még minden veszve, akik szerdán nem nyernek felvételt egyelten szakra sem, hiszen a pótfelvételi során – egyedülálló módon – a Miskolci Egyetemen ősztől induló új alapképzés, a gyógypedagógia BA államilag támogatott formában is elérhető.
Cikk
Elődöntőbe jutott a kvangdzsui világbajnokságon a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely három másodperccel vége előtt lőtt góllal, 10–9-re legyőzte Ausztráliát a vb-elődöntőben. A magyarokra az olasz–görög negyeddöntő győztese vár.
Cikk
Biztonsági őrök találták meg, majd rejtették el a mélyhűtőbe egy idős nő pénzét Miskolcon.
Cikk
Már a jövő évi tokiói olimpia tükrében értékelte hétfői világbajnoki címét Hosszú Katinka, aki a dél-koreai Kvangdzsuban sorozatban negyedszer diadalmaskodott 200 méter vegyesen. Ezzel az első női úszó, aki egymás után négyszer nyerte meg ugyanazt a számot.
Cikk
Körülbelül egy éve vizsgázott le a Miskolci Önkormányzati Rendészet két szolgálati kutyája. Dred és Deli azóta Miskolc kül- és belterületén járőrözik rendszeresen. A szervezetnél további kutyás járőrök bevonását tervezik.
Cikk
Miskolc önkormányzata ismét alkotói pályázatot írt ki azért, hogy tovább színesedjen a Tiszai Pályaudvar 1. peronja. A győztes, vagy győztesek kerítéselemenként 80 ezer forintot nyerhetnek.
Cikk
Cipő szerzeményei, Cipő dallam- és érzelemvilága – Cipő Emlékkoncert a Gárdonyi parkban. A tavalyihoz hasonlóan – július 27-én, szombaton – újra életre hívják Bódi László „Cipő” emlékét, és hangzását, hogy továbbörökítsék és –öregbítsék a Republic zenei világát.
Cikk
A miskolci Tiszai pályaudvaron folytatják az utasperonok felújítását.