Ugrás a tartalomra

Holdviola – „Csillanó" karácsonyi klipforgatás az Adventi Villamoson

Létrehozva
December 22-én, vasárnap éjszaka igazi mesés hangulatot varázsol a Holdviola – a már Európában is híressé vált – Adventi Villamosra. Az electro-folk hazai stílusteremtője, a Fonogram és Prima díjas zenekar ugyanis itt forgatja első, karácsonyi ihletésű videóját „ Csillanó" címmel.
Kép

A zenekar tagjai már izgatottan várják a forgatás kezdetét, hiszen a gyönyörűen feldíszített villamoson tehetséges miskolci gyerekek lesznek a partnereik. Bíznak benne, hogy maradandó élményt szereznek ezzel majd a Fazekas és Premier Művészeti Iskola növendékeinek. A gyerekek mellett barátok és családtagok is szerepelnek majd a filmben.

Minden szereplő hoz magával ajándékot, amely nemcsak, mint kellék szerepel a klipben, hanem szenteste egy-egy árva gyerek kezébe kerül majd a Miskolci Gyermekvárosban.

A klip hivatalos bemutatója december 24-én 24.00-kor lesz.

A zenekar köszönetet mond és egyben Békés, Boldog Karácsonyt kíván minden szereplőnek, közreműködőnek, Miskolc Város Önkormányzatának és az MVK Zrt. munkatársainak.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.