Ugrás a tartalomra

Társadalmi esélyteremtés a borsodi településeken

Létrehozva
Harminc borsodi település polgármestere kötött a komplex telepprogramban megállapodást a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósággal. Az együttműködés célja, hogy a hátrányos helyzetű településeken élők felzárkóztatását, képzését és munkavállalási lehetőségét segítse. A programban országosan csaknem 40 milliárd forintból, több mint 80 településen fognak humán és infrastrukturális fejlesztéseket megvalósítani.

Több megyei településen is nagy a szegénység és sok a hátrányos helyzetű ember. Kesznyéten polgármestere szerint a társadalmi szempontból hátrányos helyzetű emberek élethelyzetét leginkább a munka és a tanulás tudja javítani. Ezért csatlakozott az önkormányzat ahhoz az országos programhoz, amelyet 30 borsodi település polgármestere és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság írt alá Miskolcon csütörtök délelőtt.

Kép
fotó: Juhász Ákos

"Mintegy 1800 lakosú Kesznyéten lakóinak közel fele roma származású, hátrányos helyzetű ember és bizony vannak gondok problémák, feszültségek. Ezeken szeretnénk enyhíteni úgy, hogy az embereknek a meggyőzésével és az ő érdekeik alapján tervezünk különböző programokat" - mondta Kecső Imre, Kesznyéten polgármestere.

A megállapodásban szerepel, hogy a helyi igényeknek megfelelő képzéseket indítanak, és csaknem 1050 hátrányos helyzetű ember szerezhet olyan tudást, amellyel könnyebben elhelyezkedhet a munkaerőpiacon.

Kép

Az aláíráskor elhangzott: 83 település vesz részt az országos, komplex telepprogramban. Mindannyian azt szeretnék, hogy az esélyteremtő lehetőségek Magyarország minden településén egyformán elérhetőek legyenek.

"Közel 40 milliárd forintot fordítunk erre a programra, és nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy az a 45 ezer ember akit elérünk, azoknak növeljük képzettségi szintjüket, megerősítsük lakhatási esélyeiket és valójában egy olyan társadalmi mobilitási folyamatot generáljunk, ami a társadalmi helyzetük változását eredményezheti - mondta Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója.

A főigazgató hozzátette, egyéni fejlesztési tervek készülnek és a cél az, hogy lakhatóbb, boldogabb települések alakuljanak ki vidéken és itt, Borsod Abaúj Zemplén megyében is.

Kép

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.