Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 921 - 940 | ÖSSZESEN: 42305 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Filmvetítések, közönségkorcsolya, vásár, családi és kulturális programok, koncertek és színházi előadások színesítik a január végi hétvégét Miskolcon.
Cikk
Bár a madarak etetés nélkül is életben maradnak télen, de ha már etetünk és hirtelen abbahagyjuk, az a pusztulásukhoz vezethet.
Cikk
A technikai fejlődéssel a fotósok számára is kitágult a világ. Koós László hatvanhét éves fotóművésszel beszélgettünk a változásról.
Cikk
A sorozat jelenleg kissé belterjes, hiszen csak kilenc gárda alkotja a mezőnyt.
Cikk
Pénteken is az erősen felhős, borongós lesz felettünk az ég, több helyen pára, köd alakulhat ki, mely helyenként tartósan megmaradhat.
Cikk
A Városgazda péntek reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken lesznek ma eltereléssel járó munkálatok városunkban.
Cikk
Nyolc mérkőzésen lesz a DVTK stadionban albérletben a vármegye másik NB I-es együttese. A DVTK csapatával pont ellentétes a sorsolása a Kolorcity Kazincbarcika SC-nek.
Cikk
A magyar kultúra napján adták át az idei Mazsaroff-díjat Miskolcon, amelyet ezúttal Gégény-Barati Noémi képzőművész vehetett át. A rangos elismeréshez hagyományosan egy egyéni kiállítás is kapcsolódik a Miskolci Galériában, ahol a díjazott aktuális munkái mutatkoznak be.
Cikk
Új szakaszába lépett a miskolctapolcai Barlangfürdő helyreállítása – erről Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere számolt be közösségi oldalán. A tájékoztatás szerint a munkálatok látványos és szakmailag is fontos fázishoz érkeztek.
Cikk
Ünnepi hangulat töltötte be a miskolci Városháza dísztermét január 22-én, a magyar kultúra napján. Sebestyén Márta és Andrejszki Judit „Ritka kertben” című lélekemelő koncertje várta a közönséget.
Cikk
Mit tegyünk, ha nyoma vész egy családtagnak?
Cikk
A Diósgyőr csapatánál újabb változás történt. Négy nappal az idei bajnoki rajt előtt akciózott a DVTK.
Cikk
Az emberi kitartás, a céltudatos gondolkodás és a határok feszegetése állt a középpontban Rakonczay Gábor világrekorder extrémsportoló előadásán, amelyet csütörtökön tartottak az MCC Miskolci Képzési Központban.
Cikk
A labdarúgó játékvezetők szombat esti évzáró-évnyitó taggyűlésén a FIFA-jelvényt bő egy éve elnyert miskolci sípost is köszöntik.
Cikk
Megbánta, de bíróság elé állhat az a fiatal férfi, aki rátámadt egy buszsofőrre Felsőzsolcán.
Cikk
A magyar kultúra napján Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is megemlékeztek mindazokról, akik munkájukkal formálják és gazdagítják nemzeti kulturális örökségünket.
Cikk
Országos szakmai elismerésben részesült a Szimbiózis Alapítvány és a Lillafüredi Palotaszálló közös munkája. Az együttműködés elnyerte a HERO Díj 2025 „Legsikeresebb kollaboráció” kategóriájának fődíját.
Cikk
A köztéri italozást, az illegális hulladéklerakókat, a kóbor kutyákat, a hajléktalanok tanyáit és a szociálisan rászorulók helyzetét is vizsgálták a városrészben a MIÖR munkatársai.
Cikk
Több mint tizenötezren voksoltak az egyesületre a TAVOSZ által meghirdetett pályázat közönségszavazásán.
Cikk
Tűzoltói beavatkozásra van szükség Olaszliszka közelében.