Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 13841 - 13860 | ÖSSZESEN: 43236 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Városi Diák Fórumot rendezett szerdán a Városháza dísztermében a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖK) és a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület, ahol értékelték a mögöttük álló elnökségi és diákpolgármesteri ciklust, és megválasztották az új tisztségviselőket, akik mandátuma egy évre szól.
Cikk
A tevékenységük nincs a kirakatban, de nélkülük nem működne az, ami mindenkinek természetes.
Cikk
Zaklatás, garázdaság, illetve emberölés előkészülete miatt is körözte a miskolci férfit a rendőrség.
Cikk
A miskolci rendőrök állatkínzás miatt intézkedtek egy avasi férfival szemben.
Cikk
Szinte folyamatosan lehet autószerelő állást Budapesten is találni, ahogy a vidéki városokban és az agglomerációban egyaránt. Csak épp tudnunk kell, hogy hol kell keressük. És persze mielőtt beadnánk a jelentkezésünket, nem árt azzal sem képben lenni, hogy milyen elvárásoknak kell manapság megfelelni.
Cikk
Információink szerint kedden éjszaka a tűzjelző berendezés riasztása miatt kiürítették az egyik miskolci üzem épületét.
Cikk
Amennyiben kisebb költségvetéssel kell gazdálkodnunk, úgy meg kell találnunk azokat a kompromisszumokat, amelyekkel együtt tudunk élni. Ha a saját tulajdonú ingatlan a cél, de egy családi ház nem jöhet szóba, dönthetünk a panel vagy a konténerház mellett is. De melyiket válasszuk?
Cikk
A presszó pultosa a háton fekvő nő fejét előbb tenyérrel, majd ököllel ütötte addig, amíg látható sérüléseket okozott neki.
Cikk
Szerda hajnalban lesz legnagyobb mértékű a fagyveszély, majd a hét második felében enyhülésre számíthatunk, így csökken a fagy esélye.
Cikk
Mátraverebély-Szentkút nemcsak az egyik legjelentősebb római katolikus Mária-kegyhely az Észak-magyarországi régióban, de páratlan természeti környezet is veszi körül.
Cikk
Évente többen szenvednek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen illegálisan felmásznak egy szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára, és sajnos időnként az izgalmas elfoglaltságnak tűnő szelfikészítés a vonat tetején halállal járhat. A szörnyű balesetekben jellemzően fiatalkorúak, gyermekek érintettek.
Cikk
Kedd délután tartották Szabados Gábor és Némethi Lajos Apróságok című könyvének bemutatóját a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Cikk
Az éven a Kossuth ad otthont a felekezet regionális intézményvezetői találkozójának.
Cikk
Az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el március 21-én 8-tól 12 óráig.
Cikk
Valamint, elengedni a gyűlöletet, ez a hosszú élet titka a kilencvenedik életévét ünneplő Erzsike néni szerint.
Cikk
Garadnán tojáskereséssel, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel és meglepetésekkel várják a gyerekeket.
Cikk
Modern, téglából készült családi ház, távol a város zajától. Így képzeli el a magyarok többsége álmai otthonát, ha az árak nem számítanának.
Cikk
Az idős férfi nem engedte, hogy értékeit elvegyék.
Cikk
Tojás- és nyuszifigurákat készíthetnek a kicsik szombaton a gyermekkönyvtárban.
Cikk
Az U20-as nemzetközi viadalon előkelő eredmény a harmadik hely, amiben sokan bíztak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.