Ugrás a tartalomra

Lehetőség és felelősség a diákönkormányzat - új diákpolgármestere van Miskolcnak

Létrehozva
Városi Diák Fórumot rendezett szerdán a Városháza dísztermében a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖK) és a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület, ahol értékelték a mögöttük álló elnökségi és diákpolgármesteri ciklust, és megválasztották az új tisztségviselőket, akik mandátuma egy évre szól.
Kép
Városi Diákfórum és diákpolgármester választás. Fotó: Juhász Ákos

A diákfórumon több mint harminc oktatási intézmény képviseltette magát, a különböző vezetői posztokra kilencen jelöltették magukat, öt miskolci oktatási intézményből - Andrássy, Berzeviczy, Bláthy, Herman, Kandó – a hét betöltendő helyre - ismertette Bálega János a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület szakmai vezetője. 

Az egésznapos programot Miskolc polgármestere Veres Pál nyitotta meg. Az önkormányzat volt az, amelynek kezdeményezésére 2021. októberében - a város vezetője, valamint Varga Andrea alpolgármester és Szarka Dénes önkormányzati képviselő támogatásával – megalakult a Miskolc Városi Diákönkormányzat, majd az ezt követő évben az első diákpolgármestert is megválasztották. 

Kép

Veres Pál elmondta, már az önkormányzati ciklus elején eldöntötték, hogy újraélesztik Miskolcon a diákönkormányzatot és a diákpolgármester intézményét is létrehozzák. Erre a világjárvány után nyílt lehetőség. 
- Azt gondolom, ez egy fontos lehetőség a fiataloknak és a mi számunkra is, hiszen nem csak magunknak, hanem leginkább a gyermekeinknek és unokáinknak építjük ezt a várost. Ezért ismernünk kell azoknak a véleményét is, akik az elkövetkező évtizedekben lesznek meghatározói a város életének. Tanárként is támogatom a diákönkormányzatot, amely egy nagy lehetőség számukra, és egyben felelősségvállalás is, amelyből sokat tanulhatnak, és amely által nekünk is sokat tudnak segíteni – hangsúlyozta a polgármester.

Reményét fejezte ki, hogy a ma diákjai itt is maradnak majd a jövőben, ebben a városban képzelik el az életüket, mert jól érzik magukat Miskolcon. Az önkormányzat ezért minden tőle telhetőt meg tesz, hogy egy élhető, szerethető várost építsen, amely itt marasztalja a fiatalokat. 

Kép

- Rámutatott ugyanakkor, hogy részt venni a diákönkormányzatban nem csupán lehetőség a szervezeti és személyes fejlődésre, de felelősség is. Akkor van értelme, ha felelősséggel alkotnak véleményt, fogalmaznak meg elképzeléseket és képviselik a diákságot. 
Veres Pál a teljes támogatásáról biztosította a jelenlévő fiatalokat, mint mondta, a város vezetése a lehető legjobban figyelembe veszi a véleményeiket és segít megvalósítani az elképzeléseiket.  

Kép
Pető Csenge leköszönő és az új diákpolgármester Fűtő Bence János, valamint Tóth Nikol Lili a MiDÖK új elnöke.

Egyetlen jelöltként indult a diákpolgármesteri címért Fűtő Bence János, aki Pető Csengét váltotta a megtisztelő poszton, de azért így is meg kellett küzdenie a szavazatokért, előadással, programismertetéssel, kérdezz-felelekkel. A már rutinos diákképviselő végül megkapta a delegáltak bizalmát, így ő képviselheti a miskolci diákságot az előttünk álló egy esztendőben diákpolgármesterként. Bencétől megtudtuk, hogy a 11. c osztályba jár a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Technikumban. Már két éve vezetőségi tagja a MiDÖK-nek, tehát nem ismeretlen előtte a diákpolgármesterség, ami mindig is vonzotta. 

- Szerintem diákpolgármesterként többet tudok tenni a városért és a városban tanuló diákokért, mint eddig vezetőségi tagként. Ez motivált arra, hogy megpályázzam ezt a posztot. Számos programmal készülök a munkára, legfontosabb, hogy olyan eseményeket, programokat szervezzünk a diáktársaink számára, amelyek a diákság minden rétegét megszólítják, az általános iskolásoktól a középiskolásokig. Eddig főleg a középiskolásokra koncentráltunk inkább, most nyitni szeretnék az általános iskolások felé – ismertette. 

Kép

Az elképzelések között szerepel egyebek mellett sok közös tánc, tanulássegítő programok, közösségi szemétszedés, avagy különböző rászorulók segítése. Ezekben bárki részt tud venni és hasznosak másoknak, a városnak is. 
- Az motivál engem a leginkább, hogy mindenféleképpen valami jót tegyünk, közös célokért harcoljunk – vallja az új diákpolgármester. Kiemelte, nagyon jó a kapcsolatuk a miskolci önkormányzattal, mindenben partnerek, kölcsönösen segítik egymást. A jövőbeli terveiről elárulta, hogy nem készül politikusi pályára, jelenleg inkább a vasút vonzza. 


A Városi Diák Fórumon megválasztott tisztségviselők: 
 
Fűtő Bence János diákpolgármester, Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum
Tóth Nikol Lili MiDÖK elnök, MSZC Berzeviczy Gergely Technikum
MiDÖK elnökségi tagok:
Horváth Viktória, MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
Luczi Alex, MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
Rozsnaki-Kiss Dalma, MSZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
Űjvári László Botond, MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
Zelenák Zalán, MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum

Ez is érdekelhet

Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.